EGY GYAKORI VÁD ÉS EGY JÓL ISMERT VÁDLOTT A KR. E. IV. SZÁZADI ATHÉNBAN: NEAIRA, A HETÉRA GRAPHÉ XENIAS-PERE (PSEUDO-DÉMOSTHENÉS OR. LIX


1 Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXV (2017), pp EGY GYAKORI VÁD ÉS EGY JÓL ISMERT...
Author:  Gergely Tóth

0 downloads 1 Views 988KB Size

Recommend Documents


A római kori Itália demográfiája: Populációdinamika egy ókori hódító társadalomban (Kr. e. 201 Kr. u. 14)
1 A római kori Itália demográfiája: Populációdinamika egy ókori hódító tá...

NYEI) egy egy A GK. helyesebb. a keleti. régióban. régióban
1 F FENNMARADT, DE NEM ERŐSÖDÖTT AZ INGATLANPIACI DERŰLÁTÁS (A GKI OKTÓBERI FELMÉRÉSÉNEK EREDM&Eac...

Az élet egy játék vagy a játék egy Élet... Játékszabályzat
1 Az élet egy játék vagy a játék egy Élet... Játékszabályzat 1. A nyereményj&aac...

Egy Corvina a jezsuita tradícióban
1 M AGYAR SION. ÚJ FOLYAM VIII. / L. (2014/1) Egy Corvina a jezsuita tradícióban BEVEZETÉS A habent sua fata könnyen ...

EGY DEISTA KÖZNEMES A REFORMKORBAN
1 EGY DEISTA KÖZNEMES A REFORMKORBAN BEZENYI BÉLÁNÉ A budapesti Egyetemi Könyvtárnak 1967 nyarán megv&eac...

A MŰVÉSZET EGY IGAZ APOSTOLA
1 A MŰVÉSZET EGY IGAZ APOSTOLA. Lichtwarck újabb munkái. r^"%^> MODERN németek közt ke- J[ L M vés agi...

A magyar felsőoktatás egy évtizede
1 Budapest Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja A magyar felsőoktatás egy évtizede Szer...

A REZILIENCIA SZEREPE A KISVÁROSOK FEJLŐDÉSÉBEN EGY
1 A REZILIENCIA SZEREPE A KISVÁROSOK FEJLŐDÉSÉBEN EGY KOMLÓI ESETTANULMÁNY KAPCSÁN PIRISI GÁBOR 1 THE...

A TÖBB és EGY rétegződései
1 2 3 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Doktori Iskola A TÖBB és EGY rétegződései A grafikai nyomhagyás, mint a k...

ADJON EGY ESTÉT A TUDOMÁNYNAK!
1 INGYENES / FREE 2017/9. KÜLÖNSZÁM A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE ADJON EGY ESTÉT A TUDOMÁNYNAK! NOVEMBER A MAGY...



Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXXV (2017), pp. 55–98.

EGY GYAKORI VÁD ÉS EGY JÓL ISMERT VÁDLOTT A KR. E. IV. SZÁZADI ATHÉNBAN: NEAIRA, A HETÉRA GRAPHÉ XENIAS-PERE (PSEUDO-DÉMOSTHENÉS OR. LIX.) SZLÁVIK GÁBOR TIBOR Ahogy múlik az idő, mind csekélyebb lesz az esély arra, hogy egy-egy véletlen felfedezés révén tovább gyarapodjon a klasszikus antikvitás időszakából ránk hagyományozódott szekunder források száma. Ezért automatikusan felértékelődik minden rendelkezésünkre álló irodalmi szöveg, kis túlzással akár azt is mondhatnánk: témájától és kidolgozottságának minőségétől csaknem függetlenül. Az újonnan talált primer forrásokban, főként a feliratokon található közlésektől eltekintve, újabb információkhoz ugyanis csak a már birtokunkban lévő szövegek újragondolásával, illetve egyes passzusaik újraértelmezésével juthatunk.1 



1

Jelen írás egy korábbi konferencia-előadásom tanulmánnyá átdolgozott változata. Az előadás 2017. március 10-én hangzott el Miskolcon, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanácstermében, a „Híres történelmi perek” című országos tudományos konferencia részeként. A miskolci egyetemi szintű jogászképzés 35. jubileumi tanévének alkalmából megrendezésre kerülő konferenciára a Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Intézete és az MTA Miskolci Területi Bizottságának Jogtörténeti és Jogelméleti Munkabizottságának rendezésében került sor. Megrendezéséért elsődlegesen Prof. Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár urat (ME-ÁJK), a fent megnevezett munkabizottság elnökét, valamint Dr. habil. Sáry Pál intézetigazgató urat, egyetemi docenst (MEÁJK) illeti köszönet. Utóbbi egyben a konferencia moderátora volt. Dr. habil. Szlávik Gábor (CSc) egyetemi docens Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Ókortörténeti, Muzeológiai és Művelődéstörténeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros [email protected]/[email protected] A fentiek egészéhez, általában véve pedig a klasszikus antikvitás időszakából ránk hagyományozódott szekunder forrásokból (irodalmi szövegek), valamint a primer forrásokból (feliratok, papiruszok, érmek, régészeti leletek) nyerhető információk kezelésének optimális módozataihoz, röviden l. Hartmut LEPPIN: Einführung in die Alte Geschichte (C.H. Beck Studium), Verlag C. H. Beck, München 2005, 18–34 (III.1: Die Quellen); küln. 18 (Kombinatorische Quelleninterpretation). Ennél hosszabb és jóval informatívabb bemutatását adja ugyanennek a témának Heinz-Günther NESSELRATH (szerk): Einleitung in die griechische Philologie, B. G. Teubner [Verlag], Suttgart u. Leipzig 1997, 1–83 (I: Geschichte der Texte); itt l. küln. 45–58 (I.3: Textkritik; Kenneth DOVER). A Kr. e. IV. századi Görögország történetére vonatkozó források értékéhez, ill. értékeléséhez l. Simon HORNBLOWER: Sources and their uses. In: CAH2 VI: The Fourth Century B.C., Cambridge 1994, 1–23 (Ch. 1).

56

Szlávik Gábor Tibor

A már rendelkezésünkre álló antik források újraértelmezésére irányuló törekvésnek egyik újabban megvalósult – eklatáns – példája a démosthenési korpuszon belül az ötvenkilences sorszámozással közölt beszédhez fűződő munkák sora. (Ezek részben fordítással egybekapcsolt kommentáros szövegkiadások, részben pedig a beszéd alaposabb megértése végett íródott könyvek és tanulmányok. 2) Bár a Démosthenés neve alatt közölt ötvenkilencedik oratio minden valószínűség szerint nem Démosthenés szónoki alkotása, hanem közeli hívéé, Apollodórosé,3 ezzel együtt mégis elsőrendű történeti forrásnak, közelebbről művelődés- és jogtörténeti forrásnak minősíthető. A kor egyik ismert alakja a kiterjedt kapcsolati hálója révén akár közszereplőnek is mondható luxusprostituált, Neaira elleni vádakat megfogalmazó beszéd a Kr. e. IV. századi Athén eleven képét tárja elénk. Mindez a pseudo-démosthenési or. LIX. számos exkurzusán és szónoki ékítményén keresztül valósul meg. A vádbeszédekből megismerhetjük Neaira, a kitett gyermekből lett hetéra4 addigi életútját, majd meg-

2 3

4

L. ehhez a 54. sz. jegyzetet. Athenaios XIII,593f–594a; XIII,537b és 586e; vö. Plut. Demosth. 15. – A démosthenési korpuszba foglalt 61 beszéd közül több darab nagy valószínűséggel nem Démosthenés szónoki alkotása. Szerzőségük a Démosthenés politikai törekvéseinek támogatójává lett gazdag athéni politikusnak, Apollodórosnak tulajdonítható: vö. CAH2 VI (1994), 16. Mai tudásunk szerint bizonyosan Apollodóros a szerzője a Démosthenés neve alatt közölt or. XLVI; XLIX; L; LII; LIII; LIX-nek, és valószínűleg ez a helyzet a démosthenési korpusz egy másik darabjának, az or. XLVII-nek az esetében is. Mindezek a beszédek kiemelt jelentőségű forrásnak tekinthetők az athéni jogalkotás szempontjából, de kiemelt jelentőséggel bírnak a Kr. e. IV. századi Athén mindennapi életének, ahogy politika-, gazdaság- és társadalomtörténetének tanulmányozásához is. Így Evangelos ALEXIU: Apollodoros, Hegesippos, Demades. In: B. ZIMMERMANN–A. RENGAKOS (Hrsg.), Handbuch der griechischen Literatur der Antike; Bd. 2: Die Literatur der klassischen und hellenistischen Zeit, C. H. Beck [Verlag], München 2014, 776–781; továbbá Albin Lesky: Geschichte der griechischen Literatur, dtv [Deutscher Taschenbuch Verlag]; dtv wissenschaft, München 1993 (19713 = dritte neu bearbeitete und erweiterte Auflage), 671 (Apollodóros, ill. Neaira); és küln. J. TREVETT: Apollodoros: The son of Pasion (Oxford Classical Monographs), Oxford 1992., ill. D. M. MacDOVEL: Demosthenes the Orator, Oxford 2009, 99., ill. 99–126 (Ch. 5: Apollodoros); itt l. küln. 121–126 (Against Neaira [Oration 59]). Mivel ez a szó meghonosodott a magyar nyelvben, ezért írok – ahogy ezt az Athén (Athénai) vagy Spárta (Sparté) szavak [helynevek] esetében is tesszük – hetérát a magyar nyelvű szakirodalomban újabban egyre inkább használt görög névalak, a hetaira helyett. – Neaira mesterségéhez, összefoglalóan l. S. B. POMEROY: Godnesses, Whores, Wives, and Slaves – Women in Classical Antiquity; With a New Preface by the Author, New York 19952 (1975), 139–148 (Courtesans, Concubines, and Prostitutes. In: [Ch.] VII: Hellenistic Women; 120 skk.); küln. 141 skk; vö. ehhez John J. WINKLER: The Anthropology of Sex and Gender in Ancient Greece, Routledge [Publisher], New Yok–London 1990, küln. 45–70 (Ch. 2: Laying Down the Law: The Oversight of Men's Sexual Behavior in Classical Athens); továbbá Laura McCLURE: Courtesans at Table: Gender and Greek Literary Culture in Athenaeus, Routledge, London–New York 2003. és Allison GLAZEBROOK: The Bad Girls of Athens. The Image and Function of Hetairai in Judicial Oratory. In: Chr. A. FARAONE–L. K. MCCLURE (eds.), Prostitutes and Courtesans in the Ancient World, Wisconsin 2005, 125–138. Ugyanebből a kötetből l. még Edward E. COHEN tanulmányát: Free and Unfree Sexual Work: An Economic Analysis of Athenian Prostitution, i. m. 95–124.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

57

ismerhetjük Neaira élettársát, az önfenntartását zömmel a hetéra keresetéből biztosító hivatásos feljelentőt, Stephanost is. Voltaképpen nem a magát és gyermekeit athéni polgárként feltüntető felszabadított rabszolga, Neaira volt a vádlók valódi célpontja, hanem a csalást ténylegesen is lehetővé tevő athéni polgár, Stephanos. A Neirát és gyermekeit a polgárjoggal való visszaélés vádjával (graphé xenias) szemben tisztázni kívánó védőbeszéd nem maradt ránk. Azt sem tudjuk, mi lett a per végkimenetele. A pseudodémosthenési or. LIX. azonban még jelen, csonkult formájában is méltó a tanulmányozásra. Emberi életutak, kényszerű vagy akaratlagos sors-választások idéződnek fel előttünk a legfőbb vádló, Apollodóros leplezetlen gyűlölettől áthatott, s bosszúja beteljesítését szolgáló szavai nyomán. Mindez annyira elevenné teszi ezt, a Démosthenés szónoki kvalitásait el nem érő, ám néha azt megközelíteni látszó beszédet,5 hogy időről időre úgy érezhetjük, magunk is ott vagyunk Neaira perén. A vádbeszédeket és a vád által hivatkozási alapul felhozott törvénycikkeket tanulmányozva pedig a mai olvasónak néha már az a benyomása támad, hogy maga is egy az athéni törvényszék esküdtbírái közül.

5

– Néhány további adalékkal l. még ehhez Leslie KURKE: Inventing the "Hetaira": Sex, Politics, and Discursive Conflict in Archaic Greece, CA 16,1 (1997), 106–150; továbbá J. ROY: Alternative Sexual Morality for Classical Athenians, Greece & Rome, 44,1 (1997), 11–22. és Jess MINER: Concubine, Whore: Apollodorus' Deliberate Use of Terms for Prostitutes, AJPh 124,1 (2003), 19–37. – [2] A hetérák koruk társadalmában elfoglalt pozíciója természetesen elválaszthatatlan a városi vagy falusi háztartásokban élő nők akkori helyzetétől. (A kettő összevetésével újabban l. küln. C. PATTERSON: The Case against Neaira and the Public Ideology of the Athenian Family. In: Alan L. BOEGEHOLD–Adele C. SCAFURO (eds.): Identity and Civic Ideology, Baltimore 1994, 199–216.) A klasszikus antikvitás időszakában élt kislányok, hajadonok és asszonyok helyzetével, közelebbről pedig a női szerepekkel, illetve életpálya-modellekkel a görög – és a római – világban újabban mind több tanulmány, illetve monografikus feldolgozás foglalkozik. Ezek közül most csak egy könyvre hivatkoznék: Julia IWERSEN: Die Frau im Alten Griechenland: Religion, Kultur, Gesellschaft, Artemis & Winkler [Verlag], Düsseldorf–Zürich 2002; valamint két rövidebb, és két hosszabb tanulmányt emelnék ki itt: Donald C. RICHTER: Position of Women in Classical Athens, CJ 67,1 (1971), 1–8., ill. J. ROY: 'Polis' and 'Oikos' in Classical Athens, Greece & Rome, 46,1 (1999), 1–18; továbbá John GOULD: Law, Custom and Myth: Aspects of the Social Position of Women in Classical Athens, JHS 100, Centennary Issue (1980), 38–59. és Lin FOXHALL: Household, Gender and Property in Classical Athens, CQ 39,1 (1989), 22–44. – Az athéni nők jogi helyzetére is kitérve ld. még ehhez Roger JUST: Women in Athenian Law and Life, Routledge [Publisher], London–New York 1991 (1989). – [3] A gyermekkitétel szokásához, közelebbről a nem kívánt leánygyermekek kitételéhez a görög–római világban l. lentebb a 76. sz. jegyzetet. A pseudo-démosthenési or. LIX. kevéssé feszes, helyenként pedig szinte már széteső, de a gyakori ismétlésektől sem mentes stílusához ld. küln. Friedrich BLASS: Die attische Beredsamkeit. Dritte Abtheilung. Erster Abschnitt: Demosthenes, B. G. Teubner [Verlag], Leipzig 18932 (1877), 476–482 sk. Mindezzel együtt Apollodóros az átlagot messze meghaladó képességű szónoknak tekinthető. Így Lionel PEARSON: Apollodorus, The Eleventh Attic Orator. In: Luitpold WALLACH (ed.): The Classical Tradition. Literary and Historical Studies in Honor of Harry Caplan, Cornell University Press, Ithaca, New York 1966, 347–359 [non vidi]. – A pseudo-démosthenési or. LIX. stílusbeli sajátosságaihoz, további hivatkozásokkal, ld. még a 56. sz. jegyzet 2. szakaszát.

58

Szlávik Gábor Tibor

Mindezek mellett a pseudo-démosthenési or. LIX. politikai vonatkozásokkal is bír. A legfőbb vádló, illetve a társvádló6 (Apollodóros) és a védő (Stephanos) perbeli küzdelmének hátterében ugyanis a Kr. e. 355–340/339 közötti Athénban zajló belpolitikai küzdelem áll. Neaira pere, vélhetően, egy későbbi nagy politikai pert előkészíteni hivatott próbaper volt. A két egymást régtől fogva szenvedélyesen gyűlölő férfi, a vádló és a védő perbeli összecsapása mögött már csak ezért is időről időre felsejlenek a makedón-párti és a makedón-ellenes frakció személyes konfliktusokkal is terhelt ellentétei.7 Kulcsszavak: perek, peres eljárások, törvényszéki szónokok, vádbeszédek, hetérák (hetairák) a Kr. e. IV. századi Athénban As time goes by, there will be less and less chance to further increase the number of secondary sources from the classical antiquity by occasional findings. Therefore, we appreciate the available literary texts even more – with a slight exaggeration, regardless of their topic or level of sophistication. For what concerns the recently found primary sources, regardless of their communicational value, we can only gain more information by rethinking the existing texts and re-evaluating certain passages. One of the most impressive examples of recently accomplished reinterpretations of available ancient sources is a series of studies on Demosthenes’ 59th speech. (These are partly translations complemented by commentary texts or books and studies aiming to provide more profound understanding.) Although the fifty-ninth oration published under Demosthenes’ name is most probably not his own rhetorical work but was written by Apollodoros, one of Demosthenes closest supporters, it is still considered an excellent historical source – more specifically an outstanding source on culture and legal history. The speech formulates charges against a public figure of their age, Neaira, a luxury prostitute, who through her extensive network of connections was qualified as a politically exposed person. Pseudo-Demosthenes or. 59 th excursus and his rhetorical excellence shows us a live picture of the 4th century Athens. Through the indictment speeches the reader learns about Neaira’s life, how she had become a hetaera after growing up as an abandoned child as well as about her life partner Stephanos, a professional accuser, who lived off Neaira’s earnings. As a matter of fact it was not Neaira who was the real target of the accusers for claiming herself (a freed slave) and her children Athenian citizen but Stephanos an actual Athenian citizen enabling this fraud. A plea seeking to clear Neaira and her children of charges of abusing civil law (graphe xenias) has not survived. We do not even know the outcome of the trial. However, Pseudo-Demosthenes or 59th speech is still worthy of study even in this current diminished form. Forced and voluntary life paths of human beings come to life through Apollodoros words, saturated with unconcealed hatred aiming to fulfill his revenge. Although, the speech in general does not achieve Demosthenes’ rhetoric qualities, at certain parts it seems to reach their high level and from time to time we may imagine ourselves to be at Neaira’s trial. Studying the indictments and the referenced lawsuits the today’s readers may feel themselves as a member of the jury at the Athenian courthouse. In addition, Pseudo-Demosthenes or LIX speech also has political implications. The political turmoil of Athens between 355–340/339 BC cast shadows on the courtroom fights of the main prosecutor and associate prosecutor (Apollodoros) and the defender (Stephanos). Neaira’s trial was presumably a test case aimed to prepare a major future political lawsuit. The two men, prosecutor and attorney had had a long history of vicious relationship, behind their confrontations during the trial there are hints of the personal conflicts of pro-and anti-Macedonian parties. Keywords: lawsuits, litigations, courtroom rhetors, indictments, hetaeras in 4 th century BC Athens 6 7

Synégoros. – A társvádló perbeli szerepéhez részletesebben ld. a 61. sz. jegyzetet. Ld. ehhez Ps.-Demosth. or. LIX,3 sq. és küln. 43; továbbá Jeremy TREVETT: History in [Demosthenes] 59, CQ 40,2 (1990), 407–420., ill. Gustav Adolf LEHMANN: Demosthenes von Athen – Ein Leben für die Freiheit. Biographie, C. H. Beck [Verlag], München 2004, küln. 65 skk; 139 skk. és 154 skk. – Az egészhez jó áttekintés CAH2 VI (1994), 750 sk; 766 sk; 774. és passim.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

59

I. 1–4: EGY PERESKEDŐ GÖRÖG VÁROS: AZ ÓKORI ATHÉN Az ókori Athénban szerettek pereskedni8 – kiváltképp a klasszikus korban, majd a posztklasszikus időszakban, de még inkább a hellénizmus idején. Úgyis mondhatnánk, hogy ez az ottani demokratikus államberendezkedés egyik velejárója volt.9 8

Az ókori Athén – a klasszikus kor derekáig szinte minden elemében véglegesen kialakult – jogrendszeréhez, közelebbről pedig az ott lefolytatott perek típusaihoz és a peres eljárások menetéhez máig a legjobb összefoglalás A. R. W. HARRISON kétkötetes munkája: The Law of Athens. Vol. I: Family and Property, Oxford 1968. és uő., The Law of Athens. Vol. II: Procedure, Oxford 1971. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Harrisonnak ez a „jó érzékkel” megírt és „józan ítélőképességet” mutató munkája (így G. E. M. STE. de CROIX: CR [N. S.] 20,3 /1970/, 387–390; 387: “good sense, and sound judgement”) lassan klasszikus művé nemesedett a megjelenése óta eltelt évtizedek során. Mindezzel együtt azonban Harrison munkája ma sem válthatja ki teljes egészében a téma szinte felülmúlhatatlan klasszikusát, Justus Hermann LIPSIUS terjedelmében is impozáns monográfiáját: Das attische Recht und Rechtsverfahren (etc.). Bde. I–III., O. R. Reisland [Verlag], Leipzig 1905–1908–1915. (Lipsius művének értékét mutatja, hogy változatlan – fotomechanikus– „utánnyomásban” később többször is megjelent: Hildesheim 1966; 1984 és 2001 [Olms Verlag], ill. Darmstadt 1966.) Az ókori Athén jogrendszerét és törvénykezési gyakorlatát, illetve hangsúlyosan azt is vizsgáló, a múlt század hetvenes–nyolcvanas éveiben íródott művek sorából itt még a következőket említeném: D. M. MacDOWELL: The Law in Classical Athens (Aspects of Greek and Roman Life), Ithaca, New York 1986 (London 1978 1); továbbá K.-W. WELWEI: Die griechische Polis. Verfassungen und Gesellschaft in archaischer und klassischer Zeit, Stuttgart 19982 (1983); J. BLEICKEN: Die athenische Demokratie, Paderborn–München–Wien [etc.] 1986. és J. OBER: Mass and Elite in Democratic Athens: Rhetoric, Ideology, and the Power of the People, Princeton 1989; küln. 53– 103 (II: History of the Athenian “Constitution”: A Diachronie Survey). Az ezt követő időszakban született monografikus feldolgozások közül kiemelendőnek vélem Stephen C. TODD: The Shape of Athenian Law, Oxford 1993. c. könyvét, valamint D. D. PHILLIPS: The Law of Ancient Athens, Ann Arbor, 2013. és A. LANNI munkáit: Law and Order in Ancient Athens, Cambridge 2016. A már demokratikus „alkotmánnyal” bíró Athén „alkotmányos” rendjéhez, ahogy a város polgáraihoz és annak polgárjogához is, legújabban l. J. BLOK, Citizenship in Classical Athens, Cambridge 2017, küln. 1–46 (1: Rethinking Athenian Citizenship); vö. még ehhez 147 skk; 187 skk. és passim. – [2a] Konkrétan a magán- és közvádas athéni perek egyes fajtáihoz, egyfajta esettanulmány jelleggel is, l. Chr. CAREY: Trials from Classical Athens, London – New York 1997. és küln. M. GAGARIN (ed.): Speeches from Athenian Law, Austin 2011. Carey munkájánál de – egészében véve – Gagarint könyvénél is tágabb kitekintéssel szolgál az athéni jogalkotás, ill. jogalkalmazás egészére nézve L. BURKHARDT–J. von UNGERN-STERNBERG (Hrsg.): Große Prozesse im antiken Athen, München 2000. Itt l. küln. K.-H. WELWEI: Die Entwicklung des Gerichtswesens im antiken Athen. Von Solon bis zum Ende des 5. Jahrhunderts v. Chr. (15–29), továbbá Gerhard THÜR: Das Gerichtswesen Athens im 4. Jahrhundert v. Chr. (30–49). Helyenként a Burkhardt–v. Ungern-Sternberg által szerkesztett könyvben foglalt tényanyaghoz is hasznos kiegészítésekkel szolgál, de egészéhez véve is jó összefoglalás az elsődlegesen a klasszikus

60

Szlávik Gábor Tibor

A klasszikus és a posztklasszikus, majd, mint esetünkben, a hellénisztikus kor határán álló Athénban ugyanis nem volt a mai értelemben vett ügyészség. Közelebbről – ott és akkor – nem létezett egy olyan, a nyomozati szakaszt, illetve annak törvényességét is felügyelő ügyészi szervezet, amely (a szükséges vizsgálat lefolytatása után) vádat emelhetett volna. Ezért maguk a polgárok látták el a bűnüldözés és a vád képviseletének a feladatát.

9

antikvitás társadalomtörténetét kutató müncheni ókortörténész, Jens-Uve KRAUSE munkája: Kriminalgeschichte der Antike, Verlag C. H. Beck, München 2004; ebből l. küln. 13–23. (II: Verfolgung und Ahndung von Straftaten) és (III: Kriminalität im klassischen Athen) és 24–43. – [2b] A Neaira ellen indított per konkrét alapjául szolgáló tényhez, egy athéni polgár és egy athéni polgárjoggal nem bíró (betelepült, szabad jogállású) idegen a törvény által nem engedélyezett házasságkötéséhez újabban l. küln. Geoffrey BAKEWELL: Forbidding Marriage: Neaira 16 and Metic Spouses at Athens, CJ 104,2 (2008–2009), 97–109. Az ókori Athénban lefolytatott perek „technikai részleteihez” ugyancsak újabban küln. Alan L. BOEGEHOLD (et alii eds.): Lawcourts at Athens: Sites, Buildings, Equipment, Procedure, and Testimonia. In: The Athenian Agora (Results of excavations conducted by The American School of Classical Studies at Athens), Vol. XXVIII; The American School of Classical Studies at Athens; Princeton, New Jersey 1995; küln. 21 skk; 51 skk. és 117 skk. Néhány további munkára a későbbiek során utalok. – [3] A fentiek egészéhez, az igencsak gyér magyar nyelvű irodalomból, lényegében csak a külföldi kutatás eddigi eredményeit összegezve, l. HORVÁTH László: Az athéni Hypereidés beszédei és stílusának ókori megítélése, Pallas Stúdió–Attraktor Kiadó, Budapest, 2001, 22–30 (az athéni törvényszéki gyakorlat, ill. az ott elmondott vádbeszédek sajátosságai); továbbá BOLONYAI Gábor: 44 bekezdés az athéni igazságszolgáltatásról. In: Lysias beszédei. Szerk. BOLONYAI Gábor (Sapientia humana), Osiris– Balassi [Kiadó], Budapest, 2003, 18–41. Témája jellegéből adódóan ugyancsak számos adalékkal szolgál az athéni jogszolgáltatás mindennapos gyakorlatához Bajnok Dániel doktori disszertációja: BAJNOK Dániel: Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen, Budapest, 2014, 84–86. és passim. A korábbi magyar nyelvű irodalom önálló kutatáson – is – alapuló, ám meglehetősen régen megjelent, az ideológiai kötöttségektől mentes, független véleményalkotásban ebben az esetben is korlátozott produktuma SARKADY János: Bevezetés I: Aristotelés: Az athéni állam; Bevezetés II: PsedoXenophón: Az athéni állam; továbbá Magyarázatok az aristotelési Athénaión politeiához. In: RITOÓK Zsigmond, ARISTOTELÉS: Az athéni állam/Pseudo-Xenophón: Az athéni állam. Fordította Ritoók Zsigmond A Bevezetést és magyarázatokat írta Sarkady János (Görög és latin írók/Scriptores graeci et latini), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954, 7–12; 13–17. és 171–238. Vö. még 241–262 (Függelék: A drakóni alkotmány hitelessége). Néhány további, magyar nyelven íródott munkára a későbbiek során még utalok. Pontosabban fogalmazva: polgárainak pereskedésre való hajlama a klasszikus, majd még inkább a hellénisztikus kori Athén demokratikus államberendezkedésének egyik negatív hozadéka volt: ld. lentebb.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

61

(I.2.) Magánvádas per (idia diké vagy diké) esetén a sértett fél vagy annak – ugyancsak férfi – hozzátartozója járt el,10 közvádas per (graphé) esetén pedig bármelyik polgár (ho bulomenos) pert indíthatott11. A vádlónak és a védőnek egyaránt magának kellett elmondania beszédét. Az esküdtek szavazatainak többségét elnyerni hivatott perbeszédek megalkotása során azonban mindkét fél zömmel egyegy jogi ismeretekkel – is – rendelkező „beszédíró” (logographos) tudására támaszkodott.12 (I.3.) Annak érdekében, hogy az athéni polgárok személyes ügyüknek érezzék az esetleges bűncselekmények felderítését, a jogalkotók felhasználták az anyagi ösztönzés eszközét is. Közelebbről ez úgy történt, hogy a pervesztes féltől fizetett pénzbüntetés egy részét, vagy a pervesztes fél az állam javára elkobzott, majd elár10

11

12

Az athéni perrendtartás értelmében a családfő (kyrios) vagy annak férfi rokona járt el a sérelmet szenvedett, de vádemelésre nem jogosult nők, illetve gyermekek törvényes képviselőjeként (gyámjaként): vö. Ps.-Demosth. or. LIX,52. – L. még ehhez HARRISON, The Law of Athens I (1968), 24; 36; 39; 108; 157; POMEROY, Women (19952), 62; továbbá PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013), 146 skk. és 194 skk. Így Ps.-Demosth. or. LIX,90; vö. 52. – A magánvádas eljárás, az idia diké vagy diké és a közvád, a graphé közötti elméleti különbséghez l. HARRISON, The Law of Athens II (1971), 74–78., ill. TODD, The Shape of Athenian Law (1993), 99–102. és 109–112; továbbá, egyfajta katalógus-jelleggel, Robin OSBORNE: Law in Action in Classical Athens, JHS 105 (1985), 40–58 Tömören l. még ehhez KlP II (19792), 869.has. 29 skk (s.v. Graphé; Erich BERNEKER); THÜR, Gerichtswesen (2000), 31–32. és KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 16–19 (II.3.a: Klageformen). – [2] A Kr. e. IV. századi Athénban már nemcsak a graphét (szó szerinti jelentésben a.m. „írott [vád]”), de a dikét is írásban nyújtották be. Az egyes vádtípusokhoz, rövid összegzésben, ld. TODD, The Shape of Athenian Law (1993), 102–109. és PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013), 44 skk (Ch. 1: Homicide); 85 skk. (Ch. 2: Wounding, Battery, and Hubris [sic!]); (Sexual Offenses) stb. Ugyanehhez szűkebben értelmezve, ám angol fordításban közölt törvényszéki beszédek konkrét példáival (vagyis egyfajta esettanulmány jelleggel, tematikus csoportosításban), ld. CAREY, Trials (1997), 1–74 (1: Homicide cases); 75–101 (2: Assault and wounding); 102–141 (3: Suits concerning Property) stb., ill. GAGARIN, Speeches (2011), 15–114 (I: Homicide and Assault); 115–243 (II: Status and Citizenship); 245–319. (III: Family and Property) etc. – Az ott mondottakhoz ld. még CAREY, Trials (1997), 1–19 skk (Introduction) és GAGARIN, Speeches (2011), 1–13 (Introduction. Oratory and Law in Athens). – [3] A magán- vagy közvádas perek indításának a leginkább gyakori, egyéni indokaihoz, röviden l. KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 19–20 (II.3.b: Klageinitiative). A „beszédírók” (logographoi) a perek előkészítésében játszott szerepéhez röviden l. HARRISON, The Law of Athens II (1971), 157 sk (“speech-writer[s]”); továbbá CAREY, Trials (1997), 19. és THÜR, Gerichtswesen (2000), 32. – Az általunk vizsgált időszakban egy konkrét példával, újabban ld. még Gustav Adolf LEHMANN: Demosthenes von Athen – Ein Leben für die Freiheit. Biographie, C. H. Beck [Verlag], München 2004, 48–58 (Kap 5: Demosthenes als Logograph). – A fentiek egészéhez, néhány további kiegészítéssel l. még a 61. sz. jegyzetet.

62

Szlávik Gábor Tibor

verezett vagyonának egy meghatározott részét a vádló kapta meg. A vádló így azután anyagilag is érdekeltté vált a többnyire „mérkőzésnek” vagy „versengésnek” nevezett per (agón)13 sikeres befejezésében, ahogy már indításában is.14 (I.4.) Magán- és közvádas pereket pedig szép számmal indítottak az ókori Athénban. Már csak azért is, mivel a demokrácia egyenlősítési törekvései nem kedveztek az ember önkiteljesítésre irányuló vágyának. Az effajta vágy beteljesítésére irányuló törekvés ott többnyire csak ellenérzést szülhetett.15 Egykor az arisztokratikus éthosz egyik meghatározó elemét képezte az egyéni kiválóságot másokkal szemben érvényre juttatni akaró agón-szellem. „Különbnek lenni mindenkinél”, s ezáltal „kitűnni mindenki közül”.16 Az effajta versengésnek azonban 13

14

15

16

Esetünkben l. ehhez Pseudo-Démosthenés (a továbbiakban Ps.-Demosth.) or. LIX,1; 11; 14; 16; 25; 28; 32; 34; 44; 47–48; 109; 112; 121; 124. és 126. – A per megnevezéséhez, közelebbről a „perbeli versengés” (agón) szelleméhez illeszkedik a vádló és a védő még a Kr. e. IV. századi Athénban is használt megnevezése is: diókón ('üldöző'), ill. pheugón ('menekülő'). Tömör megfogalmazásban l. ehhez THÜR, Gerichtswesen (2000), 32. Ennek a gyakorlatnak egyik negatív következményéhez, közelebbről a megannyi „hivatásos (vagy megélhetési) feljelentő” (sykophantés) tevékenységéhez részletesebben ld. lentebb a 103. sz. jegyzetet. Többek között ld. ehhez a cserépszavazással számkivetésbe küldött konzervatív szellemiségű és a demokratikus államberendezkedést elutasító politikusnak, Kimónnak ismert esetét: vö. Elke STEIN-HÖLKESKAMP, Kimon und die athenische Demokratie, Hermes Bd. 127 Heft 2 (1999), 145–164. – A Marathónnál a perzsák felett (történelmi jelentőségű) győzelmet arató Miltiadés fia, Kimón maga is sikeres katona volt, aki kora ifjúságától fogva az egyéni kiválóságra törekedett. Származása (egy ősi attikai nemzetségből való apa és egy thrák hercegnő fia volt), gazdagsága és méltóságteljes külseje sem tett jót a köznép körében való megítélésének. (Kimón magas termetű volt, amelyet sűrű és göndör haja mintegy meg is koronázott. Gazdagsága pedig főként abból adódott, hogy családja komoly jövedelmet húzott thrákiai aranybányáiból: vö. Plutarchos, Kimón élete 4,1. és 5,3.) Az is szálka volt a démos szemében, hogy Kimón – (a hagyományoknak megfelelően) ugyancsak Kimón nevű – nagyapja egy arisztokratikus sportágban, a négyesfogat-hajtásban lett háromszoros olympiai győztes (vö. Hérodotos, VI,103.). – Az eleinte zömmel az arisztokrata származású politikusok száműzetéséhez vezető cserépszavazás (ostrakismos) intézményének célzott alkalmazása, valamint a köznép (démos) tagjai között igen elterjedt, a tekintéllyel és a vagyonnal szemben megnyilvánuló irigység összefüggéséhez ld. OBER, Mass and Elite (1989), 74. o. 48. sz. jegyzet – egy korábban íródott munka egyik helyére való hivatkozással; Alvin W. GOULDNER: Enter Plato: Classical Greece and the Origins of Social Theory, New York 1965, 57 sk. Az archaikus kor eszmei világát sokáig meghatározó gondolkodási és cselekvési forma, a másokkal való versengés az agón-szellemen alapuló arisztokratikus éthosz még beteljesíteni engedte az önkiteljesítésre irányuló – örök – emberi vágyat. A nemes ifjakat már csak az ősök öröksége is arra sarkallta, hogy különbek legyenek mindenkinél, s kitűnjenek mindenki közül. „Hippolokhosz nemzett engem, s őt vallom apámnak, / ő küldött Trójába, s igen lelkemre kötötte, / hogy legyek első mindig, a többi fölé kimagasló, / és szégyent eleim nemzetségére ne hozzak, / hisz mind első volt

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

63

egy demokratikus berendezkedésű polisban legfeljebb a sporttevékenységek körében lehetett helye. Így, ha valakiről bebizonyosodott, hogy „erényei” (aretai)17 révén felül akar emelkedni a közösségen, arról a klasszikus kori Athénban már azt gondolták, hogy az emberi mérték meghaladására törekszik, és ezért veszélyt jelent a közösség számára.18 Ez volt az „istentelenség” vádjával vagy a zsarnoki uralomra való törekvés címén indított politikai perek egyik legfőbb kiváltó oka. I. 5–7.: AZ ÓKORI ATHÉNBAN LEFOLYTATOTT PEREK LEGFŐBB KIVÁLTÓ OKA: „AZ IRIGYSÉG ÉS A GYŰLÖLET SZENVEDÉLYE” Az ókori athéniak, ahogy más görögök is, azért is szerettek pereskedni, mert erre ösztönözte őket az irigység. A köz- vagy magánvádas pereket indító személyek vádemeléshez vezető motivációinak mélyén itt mindig is ott rejlett ez a szubjektív elem. Az átlagos képességekkel rendelkező és átlagos ingó és ingatlan vagyonnal bíró ember irigysége, majd az irigységből táplálkozó gyűlölete mindazokkal szemben, akik szellemük és vagyonuk révén kiemelkedtek a közösség tagjai közül.19

17

18

19

Ephürében s nagy Lükiában: / lásd, dicsekedve e törzset, e vért vallom magaménak.” – olvashatjuk az Ilias költőjénél: Hom. Il. VI,206–209 skk. (Devecseri Gábor fordítása. (A kiemelés tőlem – Sz. G.) A kiemelt szövegrész görögül: aien aristeuein kai hypeirochon emmenai allón; Il. VI,208. = Il. XI,784.) Ekkor még úgy gondolták, hogy a származás egyenlő a képességgel, a kiváló szülőktől való származás pedig akár az uralkodásra is feljogosít. Modern nyelvekre történő fordítása során az areté fogalmát többnyire az „erény” szóval adják vissza (ld. pl. Tugend, ill. Kardinaltugenden és virtue[s] stb.). A hagyományosan erénynek nevezett areté voltaképpen az egyént a közösségen belül a siker és a megbecsültség elérésére alkalmassá tevő – kiváló – képességek összessége. Ezekről, de mindenekelőtt a négy alapvető erényről (bölcsesség, bátorság, józan mértéktartás és igazságosság: így Plat. Politeia IV, 427e; vö. 435b) úgy vélték, hogy megfelelő tanítás révén elsajátítható. – Rövid összegzésben ld. ehhez G. B. KERFERD: A szofista mozgalom. Osiris Kiadó (Historia philosophiae), Budapest, 2003, 163 skk (angol eredeti: Cambridge 1981). – Az erények bővített felsorolásához l. küln. Aristot. rhet. 1366b,1 sqq; az erények taníthatóságához Plat. Prot. 318e sqq; küln. XVI, 328c; továbbá Sen. epist. 76,8 skk. A fentiek egészéhez röviden l. még KlP I (19792), 530.has. 31 skk. (s.v. Areté). Zömmel ebben kereshetjük annak az okát, hogy a Kr. e. V. században, vagyis az athéni demokrácia fénykorában Periklész kivételével előbb-utóbb minden nagy formátumú athéni politikust tíz évre száműztek Athénból és Attikából. Vagyis a törvényes eljárás mellőzésével a zsarnoki uralomra (tyrannisra) való törekvés – megalapozottnak tűnő – gyanúja alapján, cserépszavazással kiiktatták a közéletből (ostrakizálták). A számkivetett, mint ismeretes, megőrizte vagyonát. A tíz év leteltével visszatérhetett Athénba, és újra gyakorolhatta aktív polgárjogát. Újabban ld. ehhez Martin DREHER: Verbannung ohne Vergehen. Der Ostrakismos (das Scherbegericht). In: BURKHARDT–V. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000), 66–77; vö. Lukas THOMMEN: Spielräume der Demokratie. Der Prozeß gegen Themistokles. In: BURKHARDT–V. UNGERNSTERNBERG, Prozesse (2000), 81–95; 88 skk. Az ókori görögség körében széles körben megnyilvánuló irigység (phthonos) jelenségéhez, ill. „motívumához” általában véve ld. Peter WALCOT: Envy and the Greeks: A

64

Szlávik Gábor Tibor

(A hellénizmus nagy történelmi korszaka kezdetének határán, egy olyan korban, amely előrehaladott társadalmi polarizációt mutat, ahol egyeseknek sok mindene volt, és sokaknak nem volt szinte semmije, az irigység és a gyűlölet már egymással karöltve járt20). A klasszikus, a posztklasszikus majd a hellénisztikus kori Athénban lefolytatott polgári és a büntetőperek tárgya – néhány kivételtől eltekintve – azonos volt a maiakkal.21 A markáns különbség leginkább abban mutatkozott, hogy az athéni bírósá-

20

21

Study of Human Behaviour, Aris & Phillips [Publisher], Warminster 1978. A téma egyes speciális vonatkozásaira is kitér OBER, Mass and Elite (1989), 205–214 (V.B: Envy, Resentment, and the Evils of the Wealth). Itt ld. küln. a 206; 207; 208. lapokon található megállapításokat; vö. még ehhez i. m. 18; 203; 220; 227. és 287. A szerző auktorhelyek sokaságán át kívánja bizonyítani azt, hogy – megannyi esetben – „a szegény ember természetes irigysége” (“the natural envy of the poor”) határozta meg a szegények a gazdagokkal szembeni érzületét. A korábbi kutatási eredmények nyomán Ober jogosan mutat rá arra, hogy a szegény városi lakosság a tehetősekkel szemben meglévő averzióival, vagy másként szólva: nemzedékről-nemzedékre átöröklődő ellenérzésével tudatosan számoltak a gazdagok is. Ez vezetette őket a leiturgiák (az ingyenesen elvégzett közmunkák, ill. az anyagi természetű felajánlások) vállalásához. Vagyis a szegények ellenérzéseinek lehetőség szerinti kanalizálása is motiválta számos gazdag athéni polgár közösségi cselekedeteit: “The performance of liturgies was one way that the wealthy individual might hope to deflect the natural envy of the poor. Isaeus (6.61; cf. Lys. 21.15) states explicitly that since his clients had performed liturgies it is not proper that they should be envied (phthoneisthai); in addition, he suggests that if the judgment goes in their favor, they will be even more eager to pay up in the future.” (A kiemelés tőlem – Sz. G.). In: OBER, Mass and Elite (1989), 227. – A köznép az államot egykoron naggyá tevő „derekakkal” (kaloi k'agathoi) szemben megnyilvánuló irigységéhez és – számos más gyökérből is táplálkozó – ellenérzéséhez vö. Demosth. or. XV, 316–317; a helyhez l. OBER, Mass and Elite (1989), 287 sk. Számos példával ld. ehhez Alexander FUKS: Social Conflict in Ancient Greece, The Magnes Press, The Hebrew University, Jerusalem – E. J. Brill [Publishers], Leiden 1984, küln. 71 sk (a szegények a város gazdag lakóinak kiirtásával végződő tömegmozgalma, a Kr. e. 370. évi argosi „dorongolás” [skytalismos]. Ennek során, a Kr. e. 370-es év őszén 1200, más közlés szerint 1500 vagyonos polgárt vert agyon husánggal [skytalé] Argosban a tömeg, vagy más megközelítésben: a csőcselék [ochlos]. Így Diod. XV 57,3. – 58,4., ill. Plut. mor. 814b). Vö. még ehhez Simon HORNBLOWER: The Greek World, 479–323, Routledge [Publisher], London – New York 20023 (19912: Revised edition; 19831), 186. Hasonló érzések persze a gazdagok részéről is megnyilvánultak. Ők is gyakorta tápláltak gyűlöletet a kiemelt társadalmi státuszuk fenntatását veszélyeztető szegények iránt, akik egyfajta fegyverként használták a gazdagokkal szemben a demokratikus államberendezkedést: vö. OBER, Mass and Elite (1989), 215; 219; 269. és passim. Számos példával újabban ld. ehhez Chr. CAREY, Trials, London–New York 1997. és BURKHARDT–V. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000), 219–252 (III: Alltag vor Gericht: Zwei Privatprozesse; 219 skk. és 234 skk.).

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

65

gon a bosszú és megtorlás jegyében valósult meg az igazságszolgáltatás.22 A magán- és a közvádas görög pereket egyaránt áthatotta „az irigység és a gyűlölet szenvedélye”. Egy olyan érzés, amelyet egy neves császárkori görög szerző a mindenkori hellének egyik jellegzetes vonásának nevez.23 (I.6.) Az irigység szinte mindenfajta per legfőbb kiváltója volt. A perbeli ellenféllel szemben érzett haragon messze túlmutató érzés, a szinte már vegytiszta gyűlölet azonban főként a büntetőperekben nyilvánult meg.24 Ott is elsődlegesen a politikai perek egyik fajtájának tekinthető asebeia-perekben. A Periklés baráti köréhez tartozó Anaxagoras, majd Sókratés asebeia-pere, vagy később az ugyancsak „istentelenség” címén bevádolt ritka szépségű luxusprostituált, a kliensei között politikusok sorát is felvonultató athéni hetéra, Phryné pere,25 egyaránt magában foglalta a 22

23

24

25

Egy példa erre az általunk vizsgált vádbeszédből: „önmagamért is bosszút állva fogtam őket perbe, és állítottam ítélőszéketek elé.” (Ps.-Demosth. or. LIX,126: Kató Péter fordítása). Görögül: kai hemautói timórón, katestésa te tutusi eis agóna kai hypo tén hymeteran pséphon égagon. (A kiemelés tőlem – Sz. G.). Hasonlóképpen a Ps.Demosth. egy másik helyén is: 12.c. Pontosabban „az irigység és a gyűlölet szenvedélyének”. A Kr. u. III. században élt görög történetíró, Héródianos állítja ezt a görögök örökös pártoskodásáról szólva, annak legfőbb kiváltó okaként (to [...] pathos [...] tu zélu kai phthonu: III 2,8.). De hasonlóképpen szólt erről már a neves bithyniai rhétor, Aelius Aristeidés is: l. pl. or. XXVI ('Eis Rhómén'), 20. és 49 sk. Kifejezetten erre, ti. a gyűlöletre való utalással, esetünkben ld. Ps.-Demosth. or. LIX, 27: „bevádolta [...] és vádbeszédével annyira meggyűlöltette, hogy a bíróság elítélte és megfosztotta polgárjogától”. (Németh György fordítása). Görögül: grapheis (hypo Stephanu tutui astrateias) kai diablétheis tói logói en tói dikastériói healó kai étimóthé. (A kiemelés tőlem – Sz. G.). A kis ión polisból, Klazomenaiból Athénba települt preszókratikus filozófus, Anaxagoras asebeia-perére Kr. e. 450-ben kerülhetett sor. Ezt az időpontot valószínűsítette már A. E. TAYLOR is: On the date of the trial of Anaxagoras, CQ 11 (1917), 81–87; 82 sk. és küln. 86: “about the year 450”. Sókratés perének időpontja biztos datálással bír, ez a Kr. e. 399. év telére tehető: vö. Peter SCHOLZ: Der Prozeß gegen Sokrates. Ein der athenischen Demokratie. In: BURKHARDT–V. UNGERNSTERNBERG, Prozesse (2000), 157–173; 157. A Kr. e. 371 körül született hetéra, Phryné esetében azonban nem tudjuk, hogy pontosan mikor is idézték őt az athéni esküdtbíróság elé. Az antik hagyomány szerint a perben számos szeretőjének egyike, a később a Kr. e. V–IV. század legkiemelkedőbb athéni szónokai, az ún. tíz attikai szónok közé sorolt Hypereidés védte őt. Láthatólag kevés sikerrel, és akkor történt volna meg a híressé vált epizód. A vesztésre álló pert a botrányos életű, ám kiváló képességekkel bíró rhétór, Hypereidés akként fordította a vádlott javára, hogy elővezettette őt, majd letépve róla a ruhát, láthatóvá tette Phyré csupasz kebleit. A védő szenvedélyes szavaira, de még inkább a látvány hatására, ahol is a kivételes szépségű mellek e „istentelenség” vádja alól: l. Athen. XIII,590d-f; vö. Ps.-Plut. X Orat. 849d-e; továbbá C. COPPER: Hyperides and the Trial of Phryne, Phoenix 49,4 (1995), 303–318; küln. 307–312 (I: Phryne and Hyperides). A hetéra ellen lefolytatott eljárás egyebek mellett talán nem úgy folyt le, amiként azt már az ókorban vélték. Ahogy újabban feltételezik, szó sem volt az istentelenség vádját cáfolni hivatott legfőbb érvről. Vagyis nem tették

66

Szlávik Gábor Tibor

misos-, illetve a phthonos motívumait. Annál is inkább, mivel a vádlott iránti gyűlölet megléte az athéni bíróság előtt annak a bizonyítékául szolgált, hogy a terhelt elleni büntetőpert nem nyereségvágyból, a feljelentőt megillető jutalom reményében indították.26 (I.7.) A vádlott iránti irigység, de még inkább a vádlott személyén át baráti körének egy vagy több prominens tagja ellen irányuló gyűlölet hatott át sok más, ugyancsak politikai indíttatású vádat is.27 A kleisthenési reformokat követően létrehozott athéni esküdtbíróság, a kiemelt büntetőügyeket tárgyaló, de a magasabb állami tisztséget viselő személyek felelősségrevonási ügyeiben is eljáró héliaia előtt elhangzó közvádak28 közül ma leginkább az Amerikai Egyesült Államok al-

26

27

28

láthatóvá az esküdtek számára Phryné kebleit. Így COPPER, Phoenix 49,4 (1995), 312– 316 (II: The Disrobing). Újabban ld. ehhez Paul J. RHODES: Enmity in fourth-century Athens. In: Paul CARTLEDGE–Paul MILLET–Sitta VON REDEN (eds.), Kosmos: Essays in order, conflict and community in classical Athens. Cambridge University Press, Cambridge 1998, 144–161; küln. 160 sk. Újabban l. ehhez Kurt RAAFLAUB, Den Olympier herausfordern? Prozesse im Umkreis des Perikles. In: BURKHARDT–V. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000), 96–113; küln. 101 skk. és Asako KURIHARA: Personal Enmity as a Motivation in Forensic Speeches, CQ 53,2 (2003), 464–477; 474 (Apollodóros). Tételesen ezekhez a közvádakhoz l. D. D. PHILLIPS: The Law of Ancient Athens, Ann Arbor, 2013, 537 (General Index; s.v. graphé adikiou – graphé xenias). – Az emberölési ügyeken kívül szinte minden más ügyben ítélkező athéni esküdtbíróság, a még Solón idejében (Kr. e. 594-ben) vagy, ami valószínűbb, a kleisthenési reformok során (Kr. e. 508–507 között) létrehozott héliaia – mint ismeretes – 6000 főből állt. Tagjait, a 10 phyléből phylénként választott 600 tagot, a népgyűlés előbb évente, Kr. e. 410/409 után azonban már naponta sorsolta. A sorsolással választott esküdbírák (héliastai) száma az ügy jelentőségének megfelelően alakult: 201, 401, sőt 501 fő is lehetett. Kiemelt jelentőségű büntetőperekben akár 1001, 1501, de akár 2001 a héliastés résztvételével is számolhatunk. – A nagy létszámú héliaia tanácsokra bontva ülésezett. A bíróság előtt lezajló pernek egy napon belül ítélettel kellett zárulnia. Hogy valamennyi, harmincadik életévét betöltött, erre a feladatra önként jelentkező athéni polgár része lehessen az igazságszolgáltatásnak, a klasszikus kori Athénban fizetett tisztséggé tették a bíráskodást. Az esküdtbíróság tagjaként végzett tevékenységért napidíj járt (dikastikos misthos; misthos héliastikos vagy obolos héliastikos; l. ehhez KlP II /19792/, 24.has. 11 skk; s.v. dikastikos misthos; Erich BERNEKER). Ez a kettő (dióbelia: vö. Aristot. Ath. pol. 28,3.), majd az általunk tárgyalt időszakban már három obolos összegű bírói napidíj (vö. Aristot. Ath. pol. 62,2.) nagyjából egy átlagos athéni család egynapi megélhetési költségeivel volt azonos. – [2a] A klasszikus kori Athén legfőbb bírói testülete, a szabad polgárok alkotta esküdtbíróság (héliaia) tevékenységéhez, ill. tevékenységének legfőbb alapelveihez l. küln. M[orgens] H[erman] HANSEN: The Athenian Heliaia from Solon to Aristotle, Classica et Mediaevalia [ClMed] 33 (1981–1982), 9–47. Rövid, ám jó összegzésben l. még ehhez MacDOWELL, The Law in Classical Athens (1986), 29–33., ill. 34 sk. és

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

67

kotmányában szereplő impeachmenthez29 igen hasonló eisangelia30 ismert, továbbá a graphé paranomón31. (Az utóbbi legjobban talán „törvényességi óvásként” értelmezhető.32) A nagy létszámú athéni esküdtbíróság, a héliaia – egymást sorsolás

29

30

31 32

BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 420 (Personenregister und Sachregister: s.v. Geschworenengerichte). – [2b] Ennél tömörebb összegzéssel szolgál a témához RE VII (1912), 2852.has. 36 skk [s.v. héliaia; Th. THALHEIM]; KlP II (19792), 993.has. 52 skk. (s.v. Heliaia; Erich BERNEKER) és OCD3 (1996), 520 sk (s.v. eliaia; D. M. MacDOWELL). Számos – idevágó – auktorhely közlésével, majd rövid magyarázatával ld. még ehhez Alan L. BOEGEHOLD (et alii): Lawcourts at Athens: Sites, Buildings, Equipment, Procedure, and Testimonia. In: The Athenian Agora (Results of excavations conducted by The American School of Classical Studies at Athens), Vol. XXVIII; The American School of Classical Studies at Athens; Princeton, New Jersey 1995; küln. 162–173 (The Heliaia); továbbá 253 (Index 253: s.v. Heliaia). – [2c] A fentiek egészéhez, további kiegészítésekkel l. még KlP II (1979 2), 21.has. 27. – 24.has. 10; s.v dikastérion; Erich BERNEKER). Ld. ehhez az USA alkotmánya (Constitution of the United States of America) I. cikkelyének 3. bekezdését. Aristotelés, Athénaión politeia ['Az athéni állam'], 8,4. – Az eisangelia jogintézményéhez ld. HARRISON, The Law of Athens I (1968), 117–119., ill. HARRISON, The Law of Athens II (1971), 50–59; MacDOWEL, The Law in Classical Athens (1986), 183– 186; CAH2 VI (1994), 575 skk. és küln. M[orgens] H[erman] HANSEN: Eisangelia: The Sovereignty of the People's Court in Athens in the Fourth Century B. C. and the Impeachment of Generals and Politicians (Odense University Classical Studies; 6.), The University Press, Odense 1975; vö. ehhez uő. (= M. H. HANSEN), Eisangelia in Athens: A Reply, JHS 100, Centennary Issue (1980), 89–95. Az újabb irodalomból a következő munkákat emelném ki: WELWEI, Die griechische Polis (19982), küln. 150 sk; 179 sk. és 186 sk; BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 146; 231 sk; 268; 287; BURKHARDT–V. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000), 32–34; 132–135; 185. – továbbá, röviden, DNP 3 (1997), 923 sk. (s.v. Eisangelia; G. THÜR) és PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013), 114. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,5; továbbá 90. és 91. A közvádak (graphé) közé tartozó „törvényességi óvás” (graphé paranomón) az alkotmányos rend védelmére hivatott sajátos jogintézmény volt az ókori Athénban. Mint ilyen, „a demokrácia egyik bástyájának tekinthető” (így BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 147. Bevezetésére valószínűleg már Periklés halálát (Kr. e. 429) követően sor került, alkalmazása azonban csak a Kr. e. 415. évtől datálható. (Így BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 146. és WELWEI, Die griechische Polis (19982), 186. A graphé paranomón jogintézményének bevezetése a hitelét vesztett, s így ténylegesen akkoriban megszűnt cserépszavazás (ostrakismos) pótlásának is tekinthető. Alkalmazásának lényege az volt, hogy – mint ismeretes – bármely athéni polgár óvást emelhetett a hatályos törvényekkel ellentétes törvényjavaslatokkal szemben (graphé paranomón); ami – mai értelmezéssel szólva – egyfajta előzetes normakontrollnak bizonyult. Ha jogosnak ítélték a „törvényességi óvással” élő polgár aggályait, ebben az esetben a törvényjavaslatot nem lehetett beterjeszteni. „Törvényességi óvást” azonban utólagosan is lehetett emelni; egy éven belül. (Ez akár formai okokból is történhetett: pl. nem szabályszerűen nyújtották be a törvényjavaslatot, vagy sza-

68

Szlávik Gábor Tibor

bályellenesen fogadták el a törvényt.) De az athéni népgyűlés (ekklésia) törvénysértőnek bizonyult vagy megalapozatlannak tartott néphatározatával (pséphisma) szemben is fel lehetett lépni a héliaia előtt. Ha az athéni esküdtbíróság az óvást jogosnak ítélte, úgy érvényét veszítette a korábbi néphatározat. Ennek a javaslattevő személyére nézve is súlyos következményei voltak. A graphé paranomón-per során törvénytelennek ítélt törvényjavaslat beterjesztőjét ugyanis pénzbüntetésre ítélték (vö. Ps.-Demosth. or. LIX,5–6 sq.). Bizonyos esetekben pedig akár halálbüntetéssel is sújthatták. A leggyakrabban alkalmazott büntetési fajta a pénzbüntetés volt. Ezt azonban sokszor annyira magas összegben határozták meg, hogy a perben elmarasztalt személy nem tudta kifizetni. Így az állam adósa lett (vö. Ps.-Demosth. or. LIX,6–7 sq.), hosszabb távú fizetésképtelensége esetén pedig aktív polgárjogának elvesztése fenyegette (atimia). Ha utóbbi bekövetkezett, úgy az egyenlő volt egy-egy aktív közszereplő politikai pályafutásának befejeződésével. Az atimosszá nyilvánított polgár ugyanis – mint erre lentebb (a 104. sz. jegyzet 2. és 3. szakaszában) még részletesebben is kitérek – nem vehetett részt a közéletben. A politikusok ezért mindinkább – az általunk vizsgált beszédben szereplő Stephanoshoz hasonló – „strómanokra” bízták a graphé paranomón beterjesztőjének a feladatát. (Leginkább ebben az értelemben nevezhetjük Stephanost „hivatásos feljelentőnek”: vö. Ps.-Demosth. or. LIX,26.) A teljesség kedvéért el kell mondanunk azt is, hogy ha a graphé paranomón vádja alaptalannak bizonyult, úgy azt büntették meg, aki kifogással élt a beterjesztett törvényjavaslattal szemben. Közelebbről ez azt jelentette, hogy – kellő politikai támogatottság esetén – teljesen tönkre lehetett tenni azt az athéni polgárt, akinél a graphé paranomón vádjának benyújtását megalapozatlannak tartotta a bíróság. Graphé paranomón esetében ugyanis a törvény nem szabott meg büntetési tételt. Mindkét peres fél javaslatot tett a büntetés mértékére, majd az esküdtbíróság szavazással választott a két büntetési javaslat közül (agón timétos: vö. HARRISON, The Law of Athens II /1971/, 176.). Ugyanez az elv, ill. ugyanez a gyakorlat érvényesült, ha a bíróság ítélete a „törvénytelenségi óvást” benyújtójának adott igazat. – Néhány, a graphé paranomón alkalmazásához kapcsolódó konkrét jogesethez közelebbi példával szolgálnak Démosthenés egyes beszédei: or. XVIII–XXVI. Itt különösen az or. XXII (az Androtión elleni beszéd) és az or. XXIV (a Timokratés elleni beszéd) méltó figyelmünkre, ahol is – a még szónoki pályafutása kezdetén álló – Démosthenés egy politikus megbízásából vádat emelő egyszerű polgár, Diodóros „beszédírójaként” járt el.) A graphé paranomón jogintézményéhez l. HARRISON, The Law of Athens II (1971), 264 (General Index: s.v. graphé paranomón); MacDOWELL, The Law in Classical Athens (1986), 50–52; vö. uő. OCD3 (1996), 647 (s.v. graphé paranomón); WELWEI, Die griechische Polis (19982), 186 sk; 190. és 237; BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 146 sk; 251 sk; 268; 287 („Schriftklage gegen Verfassungswidrigkeit“, ill. Paranomie-Klage); OBER, Mass and Elite (1989), 96; 109; 328. és passim; valamint CAH2 VI (1994), 574. és KAPPARIS (1999), küln. 179 sk. További adalékokkal ld. még M. H. HANSEN: The Athenian Democracy in the Age of Demosthenes: Structure, Principles, and Ideology, University of Oklahoma Press, Norman 1991, 205–218.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

69

útján váltó – tagjai előtt lefolytatott, szabály szerint egy napon belül lezárt perek33 során ugyancsak gyakorta felmerült az athéni polgárjog jogtalan birtoklását bizonyítani kívánó vád is: a graphé xenias. I. 8-12.: EGY EXKLUZÍV KLUB, AZ ATHÉNI POLGÁRJOGGAL BÍRÓK KÖRE, ÉS EGY, A KLUB EXKLUZÍV VOLTÁT FENNTARTANI HIVATOTT JOGI ESZKÖZ: A GRAPHÉ XENIAS Egy olyan világban, amelyben a közösségi javakból való részesedés mértéke különféle jogok meglétén, vagy éppenséggel ezen jogok hiányán alapult, csak a privilegizált társadalmi csoportokhoz való tartozás biztosíthatta a közösség által felhalmozott javak igazi haszonélvezetét. A demokratikus „alkotmánnyal” bíró Athén polgárainak közössége is egyfajta zártkörű klubként működött.34 A klub exkluzív voltát egy jogi eszközzel is fent kívánták tartani. Ez az athéni polgárjog jogtalan birtoklását bizonyítani kívánó vád volt, a graphé xenias.35 A graphé xenias mint perfajta nem véletlenül volt annyira népszerű az ókori Athénban. Anyagi előnyszerzésre, régi haragosok közötti konfliktusok rendezésére, de akár az üzleti vetélytárs végleges kiiktatására is alkalmasnak bizonyult. Sokat

33

34

35

A Kr. e. IV. századi Athénban is megkívánt módon, vagyis egy napon belül lefolytatott perek menetéhez, valamint a nagy létszámú esküdtbíróságok tevékenységének „technikai előkészítéséhez, majd kivitelezéséhez” tömör, ám jó újabb összefoglalás THÜR, Gerichtswesen (2000), 34 skk; küln. 39–46 skk. Többek között ezzel, az angolszász irodalomban mindinkább meghonosodott a kifejezéssel él JUST, Women in Athenian Law and Life, (1991), 17: “[...] Athens' exclusive »club de citoyens«”; vö. i. m. 11; 12; 13. és 16. és passim; továbbá Garry D. RAWNSLEY: Political Communication and Demokcracy, Palgrave Macmillan [Publisher], New York 2005, 24: “For while the Athenian democracy was an exclusive club” (a kiemelés tőlem – Sz. G.) és Benito CAO: Environment and Citizenship, Routledge [Publisher] (Routledge Introductions to Environment Series), London – New York 2015, 30: “[...] (Athenian) citizenship was highly exclusive club” stb. Az athéni polgárjog jogtalan birtoklásáért inditott perekhez, ill. a graphé xenias-perek esetében felmerülő kérdésekhez, konkrét jogesetek során át mutatva be az ehhez kapcsolódó problémakört, újabban ld. CAREY, Trials (1997), 180–233 (Ch. 5: Cases corcerning Citizenship); GAGARIN, Speeches (2011), 115–243 (II: Status and Citizenship); továbbá PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013), 537 (General Index: s.v. graphé xenias). Néhány kiegészítéssel, ám jobbára rövid összegzésben, a fenti munkákhoz vö. még ezehez HARRISON, The Law of Athens I (1968), 339 (General Index: s.v. graphé xenias) és HARRISON, The Law of Athens II (1971), 264 (General Index: s.v. graphé xenias). Az egészhez, ugyancsak rövid összegzésben, ld. még DNP 12,2 (2002), 613 (s.v. Xenias graphe; Gerhard THÜR). – Az athéni polgárjoggal visszaélő idegenek ellen emelt vád, ahogy fentebb utaltam rá, a Kr. e. IV. században már igen gyakori volt. Ezért igen nagy jelentőséggel is bírt. Az ügy horderejének megfelelően a posztklasszikus korban már maguk a közvádas perek esetén a legfőbb bírói posztot betöltő „törvényhozók”, az archontes thesmothetai ítélkeztek a graphé xenias-perekben.

70

Szlávik Gábor Tibor

jelentett az is, hogy siker esetén a feljelentő megkapta a pert vesztett fél vagyonának egyharmadát.36 A graphé xenias-perek tétje nagy volt. A polgárjog birtoklása ugyanis sokáig nagy értéket jelentett a görög világban. A teljes jogú polgár jogállása a nyílt vagy burkolt politikai előnyök mellett számos gazdasági előnnyel is bírt. (I.9.) Különösen a specializált ipari tevékenységet is folytató polisokra igaz ez a megállapítás. Ezzel kapcsolatban elég csak utalnunk arra, hogy egy más közösségből betelepült szabad idegen, egy metoikos adót fizetett az athéni államnak letelepedése engedélyezésének fejében. Mivel a metoikos (nem-polgár státuszából adódóan) nem szerezhetett saját tulajdonú ingatlant az athéni állam területén, ki volt szolgáltatva a lakás- és műhelycélú épületet számára bérbe adó polgár-tulajdonos haszonszerzési törekvéseinek is.37 A fenti példánál maradva, ami a betelepült idegennek kényszerű többletköltséget jelentett, az egy polités-státuszú személy számára nyilvánvaló anyagi előnnyel járt. A görög államok már csak ezért is mindenkor szabályozni igyekeztek teljes jogú polgáraik számát, és csak korlátozott mértékben éltek a polgárjog adományozásával. (I.10.) Így volt ez a klasszikus, a posztklasszikus, majd a kora hellénisztikus kori Athénban is (vö. Ps.-Demosth. or. LIX,88 sqq.). Itt egy, még Kr. e. 451-ben hozott, majd később megújított törvény szerint csak az részesedhetett az athéni polgárjogban, akinek mindkét szülője athéni polgárjoggal bírt.38 Amennyiben beigazolódott, hogy egy idegen férfi (xenos) vagy egy idegen nő (xené), vagyis egy másik görög állam ottani illetőségű szülőktől származó polgára, ritkábban pedig egy felszabadított rabszolga státuszú személy jogtalanul vallotta magát athéni polgárnak, úgy ennek a büntetési tétele igen szigorú volt.39 A polgárjoggal való visszaéléssel 36 37

38

39

Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,16. és 52. Az Athén kikötőjében, Peiraieusban, az Athén városában vagy valamelyik attikai községben megtelepedett metoikosok fix-összegű fejadót fizettek az athéni államnak. Ez volt az ún. metoikion. Egy férfi egy drachmát, azaz hat obolost fizetett havonta, egy független nő pedig fél drachmát. Ezen felül egy szerény összegű kezelési illetéket is kiróttak a metoikosokra. Ennek összege egy évben három obolos volt. Mindez együttesen évente kb. 20 talantonnyi bevételt hozott az athéni államnak. Így David WHITEHEAD: The Ideology of the Athenian Metic, Cambridge Univerity Press, Cambridge 1977, 75–78; Az athéni állam ezért még a Kr. e. III. század utolsó harmadában jelentős bevételi forrásként kezelte, és következetesen fizetésre is kényszeritette a metoikosokat: újabban ld. ehhez Josine BLOK, Citizenship in Classical Athens (2017), 266. – A metoikosok jogilag nem-polgárnak minősülő státuszához ld. OBER, Mass and Elite (1989), 5 sk; 33; 214; 261; 266. és passim (l. Index: 388; s.v. noncitizen); továbbá rövid, ám újabb szakirodalmat is feldolgozó összegzésben BLOK, Citizenship in Classical Athens (2017), 265–276 (6.2: Metoikoi [Metics]). Aristot. Ath. pol. 26,4; vö. ehhez K. R. WALTERS: Perikles’ Citizenship Law, CA 2,2 (1983), 314–336; itt l. küln. a 319. oldalt, valamint a 321. lap 21. és 22. sz. jegyzetét (Neaira esete). A korábbi irodalom összegzésével, újabban ld. ehhez Konstantinos KAPPARIS: Immigration and Citizenship Procedures in Athenian Law, RIDA LII (2005), 71–113; küln.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

71

okozott kárral arányosan, illetve az azzal szerzett jogtalan előny mértékének megfelelően, a vétkest teljes vagyonelkobzással és rabszolgának történő eladással,40 de akár halálbüntetéssel is sújthatták.41 (I.11.) A polgárjoggal való visszaélés ellen hozott törvényt a Kr. e. 380-as években megszigorították.42 Nyilván azért, hogy elejét vegyék annak, hogy idegenek – mint később még szó lesz erről43 – meg nem engedett módon, athéni polgárokkal kötött házasság révén integrálódhassanak az athéni társadalomba. A pseudodémosthenési ötvenkilencedik beszéd 16. kaputjában (majd a beszéden belül az 52. kaputban) idézett xenias graphé-törvény ezért valószínűleg nem azonos a Kr. e. 451–450. évi xenias graphé-törvénnyel.44 Számos rendelkezésében annál nyilván szigorúbb lehetett. (I.12.) A hetérából egy athéni polgár – Stephanos – ágyasává45 lett luxusprostituált, a magát törvényes feleségként feltüntető Neaira esetében a halálbüntetés nem jöhetett szóba. Perének elvesztése esetén azonban mindenképp súlyos büntetéssel számolhatott. A tanulmányunkban szereplő hetéra idegenként, közelebbről felszabadított rabszolgaként azzal szembesült, hogy egyszerre veszítheti el szabadságát és vagyonát.46

40

41 42 43

44

45

46

74 (graphe paranomon); továbbá küln. 76–95. (1: Graphe Xenias and Related Procedures) és 95–98 (2: Appeals after Conviction for XENIA). Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,16; vö. 124. – A rabszolgának való eladást, mint büntetési formát, kizárólagosan csak idegenekkel és metoikosokkal szemben alkalmazták: l. HARRISON, The Law of Athens II (1971), 168 sk. Vö. Démosthenés, or. XXIV,131 (Timokratés ellen). KAPPARIS, RIDA LII (2005), 78. és 111. Részletesebben ld. ehhez küln. a 127. sz. jegyzetet, ill. az ún. főszöveg a 127. sz. jegyzethez tartozó részletét. Újabban így KAPPARIS, RIDA LII (2005), 78: “[...] the law on the basis of which this case came to court is quoted by Apollodoros in section 16 of the speech, and this clearly is not the law on graphe xenias.” Hetairák, ágyasok, feleségek – ha társ mellett akartak élni, alapvetően ez a három szerepkör állt nyitva a teljes jogú polgárok törvényes házasságából született lányok előtt: vö. Ps.-Demosth. or. LIX,122; vö. ehhez Jess MINER: Concubine, Whore: Apollodorus’ Deliberate Use of Terms for Prostitutes, AJPh 124,1 (2003), 19–37; 19. és passim, ill. SÍPOS (2006), 81–84. Az ágyasok (pallakai) főként idegenek voltak, ritkán azonban lehettek hozományt adni nem tudó polgárok lányai is. – A concubinák (pallakai) jogállásához l. pl. Raphael SEALEY: On Lawful Concubinage in Athens, CA 3,1 (1984), 111–133; küln. 118 (Stephanos és Neaira); továbbá MacDOWELL, The Law in Classical Athens (1986), 89 skk. és Stephanie Lynn BUDIN: Pallakai, Prostitutes, and Prophetesses, ClPhil 98,2 (2003), 148–159. Így Ps.-Demosth. or. LIX,16; vö. 124; továbbá HARRISON, The Law of Athens I (1968), 165. és KAPPARIS, RIDA LII (2005), 111.

Szlávik Gábor Tibor

72

II.1–4.: EGY RÖVID KITÉRŐ: A POSZTKLASSZIKUS KORBAN ÉLT GÖRÖG NŐK HÁROM LEHETSÉGES LÉTFORMÁJA; „FELESÉGEK, ÁGYASOK ÉS HETÉRÁK”. EGY, „A GYÖNYÖRÉRT TARTOTT” ALKALMI NŐI TÁRS, A HETÉRA

Az általunk jogi szempontból elemzett beszéd egyik passzusa háromféle társas női szerepet említ: feleség, ágyas és hetéra (Ps.-Demost. or. LIX,122.).47 A tudatosan választott „szingli-életforma” realizálhatóságának szinte teljes hiányában48 az akkor élt görög nők hosszabb távú létfenntartása csak ezen társas szerepek egyikében volt elképzelhető. A Kr. e. IV. században élt szülőképes korú athéni nők tehát – e szerint – három létforma közül választhattak: rendelkezhettek a törvényes gyermekeket szülő feleség státuszával, vagy bírhattak a férfiak nemi szükségleteinek kielégítése végett tartott ágyas jogállásával. Viszont lehettek kvázi független nők is, hetérák. Ez utóbbiakat kifejezetten „a gyönyörért tartották” [a férfiak] (Ps.-Demosth. or. LIX,122: tas [...] hetairas hédonés henek’ echomen). (II.2.) A Periklés élettársává, majd gyakorlatilag második feleségévé lett Aspasia mellett talán Neaira volt a leginkább ismert athéni hetéra.49 Azonban míg a szép és szellemes, férfitársaságban túlzottan is gyakorta mutatkozó Aspasia szinte bizonyosan nem volt hetéra (Periklés pedig csak azért nem vehette törvényesen is feleségül, mert a milétosi Aspasia Athénban metoikosnak számított),50 addig – a szol47

48

49

50

A görög szövegben ez – rhétorikai okokból – ettől eltérő felsorolásban áll: gynaikes, pallakai, hetairai. A helyhez ld. pl. JUST, Women in Athenian Law and Life, (1991), 36. és 44., ill. l. még fentebb a 45. sz. jegyzetet. Ez a helyzet bő fél évezreddel később, a városokban élő nők esetében sem változott. – Minderre kitértem már egy korábbi munkámban is: Görög városok a római KisÁzsiában: Gazdaság és társadalom, városi önkormányzat és tartományi igazgatás Kis-Ázsiában a keresztény közösségek megszilárdulásának idején. I–III kötet. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc 2014, I,124; ahol is ld. küln. az I.1.45. részhez tartozó 544–546. sz. jegyzeteket (további irodalmi hivatkozásokkal). Közel háromszáz év elmúltával Horatius is ismeri és említi őt, igaz, inkább csak a szeretőjének – hűtlenségével – fájdalmat okozó nő egyfajta 'nevesített jelképeként': epod. XV,11: O dolitura mea multum virtute Neaera (sqq.). – A helyhez ld. Adolf Kiessling–Richard Heinze kommentárját: Adolf KIESSLING–Richard HEINZE: Q. Horatius Flaccus: Oden und Epoden (Erklärt von Adolf Kiessling. Sechste Auflage; Erneut von Richard Heinze), Weidmannsche Buchhandlung, Berlin 19176, 559. – A nem tipikusan hetérák által használt, hanem általánosan elterjedt, s így polgárnők és lányaik által is viselt Neaira névhez (amely a nearos–neara–nearon költői használatú melléknév származékaként tkp. az ’új’ jelentéssel bír, áttételesen pedig ’frisset’, illetve ’fiatalt’ is jelent) l. J[ohn] P[ercival] POSTGATE: Neaera as a Common Name, CQ VIII,2 (1914), 121–122. Az ión nagyvárosból, Milétosból származó Aspasia (ld. Plutarchos, Periklés élete 24,2.) két okból is népszerűtlen volt a korabeli Athénban: nő létére művelt volt, és hozzá idegen. Újabban is ebben látják az Aspasia alakját övező szóbeszéd, ill. az őt ért rágalmak legfőbb okát. Így Manfred CLAUSS: Perikles. In: Kai Brodersen (Hrsg.): Große Gestalten der griechischen Antike. 58 historische Portraits von Homer bis Kle-

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

73

gálataiért busásan megfizetett – Neaira hetéra volt a javából. Ő közel száz évvel Aspasia tündöklése után élhette saját virágkorát. (II.3.) A Kr. e. IV. századi Athén társadalmi elitjének köreiben forgolódó luxusprostituáltak közül nem Neaira volt a legszebb és legnevesebb „társnő” (hetaira). Nála messze szebb volt a Praxitelész szeretőjeként elhíresült Phryné, aki a knidosi Aphrodité mezítelen szobrának modelljeként tett szert örök hírnévre.51 Az Apelléstől is megfestett ifjabb Laist pedig arról is ismerték, hogy hallatlan nagyságú öszszeget, tízezer drachmát kért az akkor már ismert szónoktól, Démosthenéstől egyetlen éjszakáért. Tízezer drachma egy kézműves tízezer napi bére volt akkoriban, másképpen számolva hatvanezer obolos... Így nem csoda, hogy az összeg nagyságát hallva Démosthenés inkább elállt korábbi szándékától.52

51

52

opatra, C. H. Beck [Verlag], München 1999, 327–337; 333. – Az antikvitásból ránk hagyományozódott portré egyik meghatározó vonása, a Periklés legközelebbi munkatársai közé számító Aspasia „művelt hetéraként” való ábrázolása egyebekben még a múlt század utolsó harmadában tevékenykedő kutatóknál is megjelenik. Így OBER, Mass and Elite (1989), 89: “the educated courtesan Aspasia”. Athen. XIII,590d–591. Az idősebb Plinius szerint Praxitelés márvány Aphroditészobra nemcsak Praxitelés minden más műalkotását, de „a világ valamennyi szobrát is felülmúlja. Sokan csak azért vállalkoznak egy Knidosig tartó tengeri utazásra, hogy ezt a szobrot láthassák” (Nat.hist. XXXVI,20: „/Praxiteles/ [...], qui marmoris gloria superavit etiam semet. Opera eius sunt in Athenis [...], sed ante omnia /sc. statuarum/ est non solum Praxitelis, verum in toto orbe terrarum Venus, quam ut viderent multi navigaverunt Cnidum.”). Praxitelés híres Aphrodité-szobrának képzőművészeti szempontú értékeléséhez újabban ld. Ch. M. HAVELOCK: The Aphrodite of Knidos and her Successors: A Historical Review of the Female Nude in Greek Art, The University of Michigan Press, Ann Arbor 2010 (1995), küln. 9–37., ill. 39 skk. A csak másolatban ránk maradt praxitelési Aphrodité-szobor a délnyugat-kis-ázsiai Knidos városának egyik császárkori veretén is látható. In: B[arclay] V[incent] HEAD: Historia Nummorum: a Manual of Greek Numismatics, Oxford University Press, Oxford 19112, 616 (lokális érmelés). – Az eredetileg Mnésareté nevet viselő, s a Phryné ('varangyos béka') nevet sárgásba játszó arcszínéről nyerő hetéra, a boiótiai kisvárosban, Tespiaiban született Phryné alakjához, többek között, l. H. SONNET-ALTENBURG: Hetären, Mütter, Amazonen: Frauencharaktere aus der antiken Welt, Erich Hoffmann Verlag, Heidenheim [an der Brenz] 1963, 95–107 (Phryne – die Ruhmsüchtige). L. Athen. XIII,591a (Apellés, a festő az ifjabb Laist, a hetérát választja a tenger habjaiból felmerülő Aphrodité [Aphrodité anadyomené] ábrázolásának modelljéül); továbbá Gell. Noct. Att. I 8,3 sqq (az ifjabb Lais és Démosthenés). – Az itt hivatkozott auktorhelyek kiegészítéseképpen ld. még KlP III (1975 2), 457.has. 34 skk. (Hans VOLKMANN) és küln. Yvonne JOERES: Lais. In: DNP Supplementband 8 (2013; szerk. P. von Möllendorff et alii); Historische Gestalten der Antike. Rezeption in Literatur, Kunst und Musik, 603–608. – A fentiek egészéhez, közelebbről az itt hetéraként bemutatott Aspasia, valamint Phryné alakjához, röviden ld. még POMEROY, Women (19952), 139–148 (Courtesans, Concubines, and Prostitutes. In: [Ch.] VII: Hellenistic Women; 120 skk.); küln. 141 sk. Neaira bemutatáshoz Pomeroy fentebb hivatkozott munkáján belül ld. a 67 sk; a 91

Szlávik Gábor Tibor

74

(II.4.) Mindezzel együtt ma Neaira életútja a leginkább ismert hetéra-életút. Tevékenysége már csak azért is érdekes számunkra, mert ügyfelei között az akkori Athén számos közéleti szereplőjét felmutathatta. Kapcsolati hálójának része volt a sokaktól gyűlölt Lysias is, korának egyik legnevesebb törvényszéki szónoka. 53 III.1.: A NEAIRA ELLEN TARTOTT TÖRVÉNYSZÉKI BESZÉD, A PSEUDO-DÉMOSTHENÉSI OR. LIX. SZERZŐSÉGE, MŰFAJA ÉS FŐBB JELLEMZŐI

A szépsége, szellemes volta, és persze az általa nyújtott szexuális szolgáltatások egyedülálló minősége okán is ismert Neaira alakjával legrészletesebben a démosthenési korpusz egyik darabja, az ott ma ötvenkilences sorszámmal közölt beszéd foglalkozik.54

53

54

sk. és a 141. oldalakat. (Az amerikai kutatónő ebben a könyvében részletesebben szól Thaisról is: uo. – Mint ismeretes, a Nagy Sándort perzsa hadjáratára is elkísérő Thais volt az egyik leghíresebb, virágkorát már kora-hellénisztikus korban élő hetéra.) A későbbi (értő és tudós) alexandreiai kanón szerint a tíz legnevesebb attikai szónok közé sorolt Lysias akkoriban hetvenes évei derekán, vagy azon túl járhatott. Kora ellenére azonban, úgy tűnik, még igényt tartott a hetérák szolgálataira. Lysias, a Platón több dialógusában is szerepelő törvényszéki szónok egyebekben már a Nikareté által üzemeltetett bordélyban is Neaira „nővérének”, Metaneirának törzsvendége volt: vö. Ps.-Demosh. or. LIX,21 sq; továbbá Athen. XIII,592c. és XIII,593f. – Lysias szónoki tevékenysége egészének értékeléséhez röviden l. CAH2 VI (1994), 13 sk. A pseudo-démosthenési or. LIX. egészéhez, esetenként pedig a beszédben megjelenített egyes kérdésekhez kapcsolódó korábbi tanulmányok sorából két munkát emelnék ki itt: G. H. MACURDY: Apollodorus and the Speech against Neaera (Pseudo-Dem. LIX), AJPh LXIII,3 (1942), 257–271. és J. TREVETT: History in [Demosthenes] 59, CQ 40,2 (1990), 407–420. Mindezekhez ld. még D. HAMEL monografikus feldolgozását: Der Fall Neaira. Die wahre Geschichte einer Hetäre im antiken Griechenland, Darmstadt 2004 (angol eredeti: New Haven–London 2003). A pseudo-démosthenési beszéd egészének, ill. egyes passzusainak részletes értelmezését célul kitűző, fordítással egybekapcsolt, kommentáros szövegkiadások közül ld. küln. Chr. CAREY: Greek Orators VI, Apollodorus against Neaira [Đemosthenes] 59, Warminster, 1992. és K. BRODERSEN: Antiphon, Gegen die Stiefmutter und Apollodoros, Gegen Neaira (Demosthenes 59); Frauen vor Gericht (Texte zur Forschung; Bd. 84), Darmstadt 2004; küln. 29–34. és 53–145. Neaira perével, illetve alakjával igen részletesen foglalkozik K. A. KAPPARIS – ugyancsak a szöveg jobb megértését segítő Bevezetéssel, valamint az angol nyelvű fordítással kísért görög szöveg egyes passzusaihoz fűzött kommentárokkal is ellátott – kritikai szövegkiadása: Apollodorus 'Against Neaira' [D. 59] (Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte; Bd. 53), Walter de Gruyter, Berlin–New York 1999 (változatlan utánnyomásban: 2012). A beszéd egyik mellékszereplőjének, a legfőbb vádló szerepét betöltő Apollodóros életútjához és személyéhez újabban ld. küln. J. TREVETT: Apollodoros: The son of Pasion, Oxford University Press (Oxford Classical Monographs), Oxford 1992.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

75

A „Neaira ellen” (Kata Neairas) címmel közölt beszéd szerzője nem maga Démosthenés. Ennek a szónoki alkotásnak a szerzősége, ahogy azt már a klasszikus antikvitás időszaka óta több-kevesebb bizonyossággal tudjuk, Démosthenés egyik követőjének és közeli hívének,55 az acharnaibeli Apollodórosnak tulajdonítható.56 Műfaját tekintve a pseudo-démosthenési or. LIX. törvényszéki beszéd (logos dikanikos), ezen belül pedig ún. katégoriai kategóriájába, azaz a vádbeszédek közé tartozik.57 Közelebbről a vádbeszédek azon fajtájába sorolható, ahol a vádló azt kívánta bizonyítani, hogy a per vádlottja jogtalanul birtokolja – athéni – polgárjogát (graphé xenias).

55

56

57

– [2] Mindezekhez ld. még CAREY, Trials; küln. 180–233. (Ch. 5: Cases corcerning Citizenship; Case XV: [Demosthenes] 59 – against Neaira; 180–212.) és GAGARIN, Speeches; 144–182 (II: Demosthenes 59. Against Neaera, transl. Victor Bers [Intoduction: 144–146.) – [3] A Neaira ellen tartott, megannyi kultúrtörténeti vonatkozással is bíró vádbeszéd a magyar kutatás érdeklődését is felkeltette. A pseudo-démosthenési or. LIX. iránt külföldön igencsak megélénkült érdeklődéssel szinte párhuzamosan jelent meg magyar kutatóktól egy alapvetően műfordításnak szánt, ám a beszéd egyes passzusaihoz fűzött kommentárokkal is ellátott munka: Apollodóros: vádbeszéd Neaira ellen. Egy athéni örömlány kalandos élete. (szerk. NÉMETH György), Lectum Kiadó, Szeged, 2006. A százhuszonhat kaputból álló szónoki beszédet hárman fordították: Németh György (1–42); Sípos Flórián (43–83); Kató Péter (84–126.). Az elsődleges célkitűzésében a nagyközönségnek szánt könyv értékét két kísérő tanulmány is növeli. Az első SÍPOS Flórián munkája, és az Utószó Apollodóros Neaira elleni vádbeszédéhez címet viseli (pp. 65–96.). A másik NÉMETH György tanulmánya: A polgár, az idegen és az örömlány (pp. 97–119.). Mindezt már a korábbi kutatás is hangsúlyozta: l. ehhez MACURDY, AJPh LXIII,3 (1942), 257; vö. 259. Vö. Athen. XIII,592b-c; vö. 573b. – A szerzőség kérdéséhez l. MACURDY, AJPh LXIII,3 (1942), 258 sk; továbbá KAPPARIS (1999), 48–51; HAMEL (2004), 152 skk. és BRODERSEN (2004), 29 skk. – [2] Egy, a szerzőség kérdéséhez szorosan kapcsolódó másik kérdéshez, a Démosthenés beszédeitől jelentős mértékben különböző pseudo-démosthenési or. LIX stílusbeli sajátosságaihoz (Friedrich [Wilhelm] BLASS az 5. sz. jegyzetben már hivatkozott munkáján kívül) részletesebben ld. TREVETT, Apollodoros (1992), 62–72. és KAPPARIS (1999), 52–56. – Csak a szerzőség kérdéséhez, magyar kutatótól ld. SÍPOS (2006), 66 sk. Aristot. rhet. 1358,7 sq. és 15–16 sq; továbbá 1368b,1 sqq. – A törvényszéki beszédek jellegzetességeihez röviden ld. George KENNEDY: The Rhetoric of Advocacy in Greece and Rome, AJPh 89,4 (1968), 419–436; 419–426. és KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 31 skk.

76

Szlávik Gábor Tibor

III.2–8.: NEAIRA, A HETÉRA GRAPHÉ XENIAS-PERE: A VÁDLÓK ÉS A VÁDLOTT, A VÉDŐ ÉS A KÉT VÁDBESZÉD

Neaira perére valamikor Kr. e. 343 és 340 között kerülhetett sor.58 A vád szerint magát és fiait jogtalanul tüntette fel athéni polgároknak, lányát (az egyszer már házasságban élt, s azt megelőzően prostituáltként is tevékenykedő Phanót) pedig athéni polgárnőként adta férjhez egy athénihoz.59 (III.3.) Esetünkben a vádat egy bizonyos Theomnéstos nyújtotta be Neaira ellen.60 A társvádló (synégoros61) a Neaira kvázi férjeként62 szereplő személy régi 58

59

60 61

Így MACURDY, AJPh LXIII,3 (1942), 258. és KAPPARIS (1999), 28 (Ch. 3.1.: The Date of the Speech). Ezzel lényegében azonos időbeli határokat ad meg újabban egy ismert Démosthenés-kutató is a beszéd keletkezésének dátumaként: MacDOVEL (2009), 121: 343 és 339 között; vö. még 151: “in the late 340s”. – A végső következtetései kialakításában nála meghatározó szerepet játszó Kapparishoz hasonló álláspontot foglal el egy magyar kutató is Neaira perének datálásával kapcsolatban. A pseudo-démosthenési or. LIX. keletkezésének legkorábbi időpontjaként ő is a Kr. e. 343. évet jelöli meg, legkésőbbi dátumaként pedig a Kr. e 340-es évet feltételezi. Így SÍPOS (2006), 65–96; 68 sk (A beszéd keletkezésének időpontja). Ps.-Demosth. or. LIX,13; 16. és 50–52 sqq; vö. Athen. XIII,593f–594a. – A per lefolyásához, ill. az ott elhangzott vádakhoz részletesebben ld. KAPPARIS (1999), 31–43 (Ch. 3.3: The case against Neaira); vö. ehhez HARRISON, The Law of Athens I (1968), 331 (General Index: Demosthenes 59 Neaira; elsődlegesen jogi szempontoktól meghatározott kommentár a beszéd egyes passzusaihoz). A történet egészéhez, jó összegzésben, ld. még CAREY, Trials (1997), 180–233 (Ch. 5: Cases corcerning Citizenship; Case XV: [Demosthenes] 59 – against Neaira; 180–212.); továbbá HAMEL (2003), 133–179 (III: Die Gerichtsverhandlung und ihre Vorgeschichte); l. itt küln. 172 skk (Neairas Prozess). Mindezek tágabban vett jogi, ill. társadalmi hátteréhez néhány további szemponttal szolgál John K. Davies tanulmánya: John K. DAVIES: Athenian Citizenship: The Descent Group and the Alternatives, CJ 73,2 (1977–1978), 105–121. Davies tanulmánya kitér Neaira, Stephanos és Phanó esetére is: i. m. 112–113. – Neaira perének előzményeihez, illetve a perben szereplő személyek addigi életútjához magyar nyelven, a témához kapcsolódó szakirodalom összegzésével és esetenkénti kiegészítésével, ld. SÍPOS (2006), küln. 69–76 (A per politikai háttere és az athéni igazságszolgáltatás sajátosságai); továbbá 77–80 (Neaira, az örömlány); 81 skk. és 84 skk. Főként ez utóbbihoz, számos nélkülözhetetlen kiegészítéssel, ld. még NÉMETH György – fentebb már hivatkozott – tanulmányát: A polgár, az idegen és az örömlány. In: NÉMETH György (szerk.), Apollodóros: vádbeszéd Neaira ellen. Egy athéni örömlány kalandos élete, Lectum Kiadó, Szeged, 2006, 97–119. Ez utóbbihoz ld. még uő., NÉMETH György: A hetairák szabadsága. Prostitúció Hellaszban, 21,7 (2010); Online plusz = http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hetairak_szabadsaga_prostitucio_hel laszban/ (http://www.matarka.hu/cikk_list.php?fusz=66405) L. Ps.-Demosth. or. LIX, 1–15; küln. 14 (Theomnéstos vádbeszéde). Az athéni bíróságon tárgyalt ügyében, miként már mondtuk, – akár vádlóként, akár védőként – minden polgárnak személyesen kellett fellépnie. Ám nem ritkán megtörtént az is, hogy az athéni esküdtbíróság előtt lefolytatott perben társvádlóként megszólaló synégoros maga mondta el azt a perbeszédet, amelyet ugyancsak ő maga írt. Így egyfajta „beszédírónak” (logographos) is tekinthető: így HARRISON, The Law of

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

77

haragosa volt, a már említett Apollodóros. Perbeli szerepét tekintve ő volt a tényleges vádló.63 Az ifjú és a törvényszéki szónoklatban kevés gyakorlatot szerzett Theomnéstos ugyanis apósát és egyben sógorát,64 a büntető eljárásjogot nálánál jóval alaposabban ismerő közszereplőt, Apollodórost hívta segítségül a tényállást röviden vázoló vádbeszédének elmondása után (Ps.-Demosth. 1–15; 14 sq.).65 (III.4.) A Kr. e. 394/393 körül született Apollodóros szónokként és politikusként tevékenykedett az akkori Athénban. Emellett (Kr. e. 370 után) ő volt a város

62 63

64

65

Athens II (1971), 158. (Vö. még ehhez fentebb a 12. sz. jegyzetet.) Ám akár a mai értelemben vett ügyvédnek is tekinthetjük a synégorost, aki a per során nemcsak ügyfele mellett, de olykor ügyfele helyett is beszélt: vö. KENNEDY: The Rhetoric of Advocacy in Greece and Rome, AJPh 89,4 (1968), 419. – A társvádló (synégoros) perbeli szerepének pontosabb értelmezéséhez újabban l. L. RUBINSTEIN: Litigation and Cooperation. Supporting Speakers in the Courts of Classical Athens, Stuttgart, 2000, küln. 132–133. A többnyire társvádlóként ismert synégoros szerepe egyes esetekben akár meghatározó is lehetett: l. ehhez Démosthenés ma 'A koszorúról' (Peri tu stephanu) címmel közölt, Kr. e. 330-ban elhangzott beszédének az esetét. Ps.-Demosth. or. LIX,14 sq. Ps.-Demosth. or. LIX, 16–126 (Apollodóros vádbeszéde). – Az újabb kutatás is úgy látja, hogy egyértelműen Apollodóros volt a tényleges vádló, és valószínűleg ő írta mindkét vádbeszédet is. Legutóbb így MacDOVEL (2009), 121. Apollodóros egykor Theomnéstos húgát vette feleségül, Apollodórosnak ebből a házasságából származó lánya pedig előbb Theomnéstos unokahúga, majd később felesége lett: vö. Ps.-Demosth. 2. – A két férfi kölcsönös bizalmon és közös érdekeken alapuló családi kapcsolatához részletesebben ld. PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994), 203 sk. Theomnéstos, aki ifjú és a [törvényszéki] szónoklatban gyakorlatlan embernek mondja magát (neon te onta kai apeiros echonta tu legein), életkorára és tapasztalatlanságára való hivatkozással kéri a bírákat arra, hogy – tapasztalt – társvádlót vehessen maga mellé. A Neaira ellen indított per idején Theomnéstos harmincas évei vége felé járhatott: vö. TREVETT, Apollodoros (1992), 19. A kor fogalmai szerint, némi túlzással, valóban ifjúnak számított. A kellő törvényszéki tapasztalat hiánya ezért esetében – többkevesebb joggal – feltételezhető. A vádlótársak azonban nyilván előre kidolgozott stratégiát követtek, mint arra már a klasszikus rhétorika egyik kiváló ismerője is rámutatott: KENNEDY: The Rhetoric of Advocacy in Greece and Rome, AJPh 89,4 (1968), 419. és küln. 424: “Apparently Apollodorus could have brought the action himself, strategy followed allows for greater pathos since Theomnestus can represent himself as motivated primarily by the the women in the family, and then Apollodorus, the more orator, can carry out the lurid assault on Stephanus mistress.” Ám mindezzel együtt csak feltevésekkel élhetünk azzal kapcsolatban, hogy miért nem maga Apollodóros emelt vádat. Az egyik ilyen feltevéshez, miszerint Apollodóros súlyos vereséget szenvedett egy korábbi pere során, és ezért már nem állt jogában a vádemelés, ld. KAPPARIS (1999), 195–197. – Az alább következőkhöz, közelebbről a vádlók és a vádlottak bemutatásához ld. KAPPARIS (1999), 43–48 (Ch. 4.1–3: The litigants and their portrayal); továbbá HAMEL (2003), 131–179; küln. 149–152 (Die Nebenfiguren: Theomnestos. In: [Kap.] III: Gerichtsverhandlung und ihre Vorgeschichte).

78

Szlávik Gábor Tibor

egyik leggazdagabb embere. A ma leginkább Aristophanés egyik komédiája66 révén ismert északnyugat-attikai községből, az Oineis phylé részét alkotó Acharnai démosból67 származó Apollodóros vagyona mellett arról is ismert volt, hogy kényszerűen bár, de szeretett pereskedni. Emellett származása sem volt kifogástalan. Apollodóros atyja, a sikeres pénzügyletei révén meggazdagodott Pasión egykor rabszolga volt.68 Később szabadon bocsátott rabszolgából lett egy szinte egyedül álló vagyon birtokosa69, majd nem csekély anyagi áldozat árán70 athéni polgár (vö. Ps-Demosth. or. LIX, 2.). 71 Fiának, Apollodórosnak már apjának egykori rabszolga-volta is tehertételt jelentett politikai tevékenysége során.72 Apollodóros, az athéni társadalom felsőbb köreibe integrálódni törekvő homo novus73 nehézségeit azonban tovább fokozta, hogy hosszadalmas vagyonjogi perek sorozatába bonyolódott egy bizonyos Phormiónnal, aki haszonbérlet formájában folytatta apja pénzügyleteit annak halála után. A közel húsz éven át74 tartó pereskedés alapjául az szolgált, hogy az apa, Pasión, Kr. e. 370-ben bekövetkezett halála előtt írott végrendeletében nem Apollodórost, vér szerinti fiát, hanem felszabadított rabszolgáját és mindvégig legközelebbi munkatársát, Phormiónt tette meg utódjává – nemcsak üzletében, de ágyában is.75 66 67

68

69

70 71

72

73

74 75

A Kr. e. 425-ben bemutatott Acharnaibeliek (Acharnes). Vö. ehhez Sterling DOW: Thucydides and the Number of Acharnian Hoplitai, TAPhA 92 (1961), 66–80; 72; OBER, Mass and Elite (1989), 131. és újabban Danielle L. KELLOGG: Marathon Fighters and Men of Maple: Ancient Acharnai, Oxford University Press, Oxford 2013, küln. 7–34 (Ch. 1: 'Acharnai, the largest of the demes of Attica': Site and Settlement). Egyes kutatók felvetése szerint az Athénba rabszolgaként került Pasión főniciai születésű volt. Így TREVETT, Apollodoros (1992), 1. Pasión korai életútjához, majd sikeres bankügyleteihez röviden ld. MacDOVEL (2009), 99 sk. Ld. küln. ehhez Eberhard ERXLEBEN: Das Kapital der Bank des Pasion und das Privatvermögen des Trapeziten, Klio (Beiträge zur Alten Geschichte) Bd. 55; Heft. 55, 117–134. L. ehhez TREVETT, Apollodoros (1992), 24 sk. Pasión legkorábban Kr. e. 386-ban, a korinthosi háború során, legkésőbb pedig Kr. e. 377-ben, Athén és Spárta újabb összecsapása idején kaphatta meg a polgárjogot. (Közelebbről azért, mert az athéniaknak ezer pajzsot és öt – teljesen felszerelt – hadihajót adományozott.) A korábbi időpont, a Kr. e 386-os év előnyben részesítésével röviden ld. ehhez KAPPARIS (1999), 169. Sőt saját egykori rabszolga-volta is! Apollodóros ugyanis akkor született, amikor apja, Pasión még nem volt athéni polgár: vö. KAPPARIS (1999), 45. Érdemei elismeréseként azután Pasión fiaival együtt kapta meg az athéni polgárjogot: vö. HAMEL (2003), 153 sk., ill. KAPPARIS (1999), 45. és 169. Így TREVETT, Apollodoros (1992), 155–179; vö. KAPPARIS (1999), 45. Hasonlóképpen látta ezt Trevett könyvéről írott recenziójában J. BUCKLER is: CJ 90,3 (1995), 323–325; 323: “Apollodorus was a typical nouveau riche”. Kr. e. 370 és 350 között. Vö. KAPPARIS (1999), 45. A fentiek egészéhez, rövid összegzésben, ld. HAMEL (2003), 152–158 (Apollodoros, Sohn des Pasion); továbbá PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994), 206 (Apollodóros életútjának ismert dátumai).

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

79

(III.5.) Az athéni törvényszék elé állított vádlott, a luxusprostituáltként később komolyabb vagyont összegyűjtő Neaira valószínűleg kitett gyermek76 volt, s mint ilyen rabszolgaként egy bordélyban kezdte pályafutását. Később „nővérével”,77 és az otthonául is szolgáló bordélyt ténylegesen üzemeltető kiöregedett prostituálttal, az anyjaként szereplő Nikaretéval78 utazgatott, és a nagyobb görög ünnepekre öszszesereglett férfiaknak árulta magát.79 Egy idő után Neaira őt rendszeresen bérbe adó nevelőanyjával80 a prostitúció egyik akkori fellegvárának számító Korinthosban81 telepedett le. Itt a két nagy for-

76

77 78

79 80 81

– A házasságra nyilván azért került sor, hogy a bank – és az ugyancsak jól jövedelmező, már Pasióntól alapított pajzskészítő műhely – továbbra is a család kezében maradjon; egy valóban rátermett vezető, a Pasión özvegyének férjévé tett Phormión irányítása alatt. A gyermekkitétel, főként a nem kívánt leánygyermekek kitétele igen elterjedt volt a klasszikus világban. Mint ismeretes, a fejletlen vagy betegesnek látszó vagy éppen nem kívánt újszülöttől való megszabadulásnak ez a módja az állam törvényei által nem tiltott cselekmény volt, s mint ilyen, az ún. atyai hatalom jogkörébe tartozott. – A kitett, ám egészségesnek látszó, és a rövid távú túléléshez szükséges ruházattal ellátott újszülött többnyire nem halt meg. Gyermektelen házaspárok vitték haza, vagy ha lány volt, úgy – jogilag rabszolga státuszban – többnyire bordélyosok tulajdonába került. Ez lett a később a Neaira nevet kapó újszülött sorsa is (vö. Ps.-Demosth. or. LIX,18-19.). – A leánygyermekek kitételéhez vezető okokhoz röviden annyit, hogy a neveltetésének befejezte után még hozományt is igénylő lánygyerek felnevelésének költségeit nem minden család engedhette meg magának. A műhelyben vagy a parasztgazdaságban hatékonyabban munkára fogható fiúkat szüleik még nagyobb számú fiú utód megléte esetén is – többnyire – felnevelték. Szinte minden esetben felnevelték az első lánygyereket is. A második, de még inkább a harmadik vagy a negyedik leánygyermek azonban már rosszabb esélyekkel indult neki az életnek. Már csak azért is, mert számolni kellett azzal, hogy később majd aligha vehetik hasznát szülei, hiszen férjhezmenetelét követően kikerül a szűkebb családból. Összességében a leánygyermek kitételéhez vezető további okok mögött is a nők – a családon belül is kedvezőtlen – társadalmi megítélése állt: ld. küln. Cynthia PATTERSON: “Not Worth the Rearing”: The Causes of Infant Exposure in Ancient Greece, TAPhA CXV (1985), 103–123. Igaz, egy későbbi időszak vonatkozásában, ám számos, esetünkben is használható részinformációval, illetve jó meglátással szolgál W. V. Harris tanulmánya is: W. V. HARRIS: Child-Exposure in the Roman Empire, JRS LXXXIV (1994), 1–22. A már említett Metaneirával: vö. Ps.-Demosth. or. LIX,19–22. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,18–20; 23. – A felszabadított rabszolga, az „éliszi” Nikareté az élisi Charisios szakácsának, Hippiasnak a felesége lett. Nikareté (már csak női voltából kifolyólag is) jogilag csak férje nevében üzemeltethette a bordélyházat. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX, 20. és 107 sq. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,108. Ld. küln. ehhez Strabón, Geógraphika, VIII 6,20 – 378; vö. Athen. XIII,574a. – Hasonlóképen volt ez szakrális, vagy másként a templomi prostitúció másik fellegvárában, a pontosi Komanában is, amelyet Strabón egyfajta „Kis-Korinthosnak” nevez: XII 3,36 – 559.

80

Szlávik Gábor Tibor

galmú kikötővel is bíró mondén nagyvárosban82 előbb egy költő és egy színész kitartottja lett,83 majd két még nőtlen fiatalember84 óriási összegért, háromezer drachmáért megvásárolta Neairát, hogy Nikareté közvetítése nélkül vehessék igénybe szolgáltatásait.85 Ez Kr. e. 376-ban történt. Két évvel később azonban az ifjak nősülni akartak. Ezért felajánlották Neairának, hogy kétezer drachmáért kiválthatja magát a rabszolgasorból. A feltételek között az is szerepelt, hogy szabadságának elnyerése után a hetérának el kell hagynia a várost.86 Neaira kiváltotta magát a rabszolgasorból, majd elhagyta Korinthost. A szabadságához szükséges pénz egy részét azonban mástól kapta meg.87 Adóssága fejében azután ezzel a személlyel, az athéni aranyifjak közismerten botrányos életét élő Phryniónnal kellett élnie.88 A most már a felszabadított rabszolga jogállásával bíró Neairának és a szabadságához szükséges összeg egy részét biztosító Phryniónnak a viszonya azonban finoman szólva nem volt konfliktusmentes. Phrynión gyakorta durván és erőszakosan bánt a hatalmába került hetérával.89 Ám konfliktusuk főként abból adódott, hogy bár Phyrión adott időre, kizárólagos joggal megvásárolta Neaira szolgáltatásait, a szép hetéra azonban többször és igen látványosan megszegte ezt az egyességet. Egyszerű szavakkal szólva: Neaira férfiak oly nagy sokaságát fogadta ágyába a csak Phryniónt megillető szerelmi monopólium idején,90 hogy az már csak presztízs okokból is sok volt a hűségét bérbe vevő athéni aranyifjúnak. A Neaira hűtlensége által kiváltott botrányok sora végül látványos szakításba torkollt. Neaira elköltözött Phrynión házából.91 Tevékenységét sem Athénban, hanem egy másik állam területén, az ún. Isthmosi polisok közé tartozó Megarában folytatta.92 Menekülésnek is beillő költözése során azonban Neaira nemcsak saját ingóságait vitte magával, hanem azt is összecsomagolta, ami a házban Phrynión tulajdona volt.93

82 83

84

85 86 87

88 89 90 91 92 93

Strab. VIII 6,20 – 378. Korinthos városában Xenokleidés, a költő, és Hipparchos, a színész bérbe vették Neairát a hetéra anyjaként szereplő kiöregedett prostituálttól, Nikaretétől. Így Ps.Demosth. or. LIX,26. és 28. Apollodóros őket is néven nevezi a hetaira korábbi életútjának megannyi szereplőjét felvonultató vádbeszédében: korinthosi Timanoridas és a leukasi Eukratés (Ps.Demosth. or. LIX,29.). Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,29–30. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,32. és 36. Neaira a rabszolgasorból való felszabadításának speciális jogi vonatkozásaihoz röviden ld. HARRISON, The Law of Athens I (1968), 182 sk. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,30; 31–32 sq. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,33; 35. és 37 sq. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,33 sq. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,35. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,35–36. Ps.-Demosth. or. LIX,35; vö. 45.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

81

Az Athénhoz, de akár Korinthoshoz képest is kisvárosnak számító Megarában csak gyengén ment az üzlet. Bár a nagy forgalmú kikötővel bíró Megara is a prostitúció egyik központja volt,94 a Thébai és Spárta között folyó háború idején95 mind kevesebb jól fizető vendég volt kíváncsi Neaira bájaira.96 (Ez komoly gondot jelentett, hiszen a drága ruhákat hordó, és számos szolgával, illetve szolgálóval körülvett hetéra testével kereste meg a fényűző életmódjához szükséges anyagiakat.97) Kr. e. 371-ben, a két államszövetség konfliktusát eldöntő leuktrai csata évében találkozott Neaira Megara városában korábbi ügyfelei egyikével, az athéni Stephanosszal. Ez patrónusául ajánlkozott, ha a hetéra visszatér Athénba, és megígérte, hogy elrendezi Neaira és az őt korábban kitartó Phrynión konfliktusát.98 Az akkor már harmincas éveiben járó hetéra elfogadta Stephanos ajánlatát. Követte őt Athénba, ahol is a közben özveggyé vált Stephanos házának kvázi úrnőjévé vált. (III.6.) Voltaképp innen indul történetünk.99 A vádlott és a vádlók személyéről már szóltunk. A védőbeszédet Neaira élettársa,100 a nyilvánosság előtt férjeként szereplő Stephanos mondta el. 94 95

96 97

98 99

100

Ps.-Demosth. or. LIX,36. Részletesebben, a két államszövetség között kirobbant háború előzményeire való kitekintéssel is, ld. ehhez CAH2 VI (1994), 156–186 (Ch. 6: The King's Peace and the Second Athenian Confederacy [Robin SEAGER]; küln. 6.1: The Supremacy of Sparta, 156–163. és 6.3: The Rise of Thebes, 176–186.). Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,36. Így Laura K. McCLURE: Introduction. In: Chr. A. FARAONE–L. K. McCLURE (eds.), Prostitutes and Courtesans in the Ancient World, The University of Wisconsin Press, Wisconsin 2005, 3–18; 12. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,37–40 sq. A fentiek egészéhez, közelebbről Neaira, a hetéra a pert megelőző életútjának a kvázi férjévé lett Stephanosszal való találkozásáig ívelő szakaszaihoz rövid, ám jó összegzés Athen. XIII,593f–594b; PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994), 206 (Neaira életútjának ismert dátumai); valamint BRODERSEN (2004), 32–34 (Neaira). Ennél részletesebben, de ugyancsak tárgyszerűen, és hasonlóképpen olvasmányos stílusban ld. HAMEL (2003), 13–58 (Das Leben als Prostituirte). Ezen belül ld. küln. 15–42 (Nikaretes Bordell); továbbá 43–58. (Eigentümer und andere Liebhaber). A későbbi időszakhoz egészen a per kezdetig ld. HAMEL (2003), 59–130 (II: Stephanos und ihre Kinder). – A hetairák és az őket bérbe vevő férfiak nem ritkán érzelmi kötődésektől sem mentes kapcsolatához (ilyen lehetett Neaira és Stephanos kapcsolata is) ld. COHEN, Athenian prostitution (2005), 106; vö. még Demosth. or. LIX,29–32. és KAPPARIS (1999), 227–235. Két szabad jogállású, polgárjoggal azonban nem rendelkező (vagy csak egyikük esetében rendelkező) személy esetében is használt terminus technicus. Így Ps.-Demosth. or. LIX,16. és 62: synoikein ('együtt él'). A hely értelmezéséhez ld. KAPPARIS (1999), küln. 203 skk; vö. 198; továbbá BAKEWELL: Forbidding Marriage, CJ 104,2 (2008– 2009), 99 sk. Némileg távolabbról ld. még JUST, Women in Athenian Law and Life (1991), 44 sk. és 99.

82

Szlávik Gábor Tibor

Stephanos, mint a bevezetőben már mondtuk, hivatásos feljelentő volt (sykonphantés).101 Pontosabban olyan személy, aki hivatásszerűen űzve ezt a mesterséget, anyagi érdekből és gyakorta mások politikai törekvéseinek szolgálatában102 vádolt be, és ítéltetett el másokat; főként közszereplőket, a hatályos törvényekbe ütköző cselekedetükért.103 Így járt a Thébai-jal háborúzó Spárta oldalán történő athéni segítségnyújtás ellen felszólaló Xenokleidés is. Őt Stephanos még jóval a pert megelőző időszakban, a katonai szolgálat megtagadásért ítéltette el (Ps.-Demosth. or. LIX,26–28.).104 101

102 103

104

A beszéd többször is utal Stephanos múltjának ezekre az elemeire: ld. Ps.-Demosth. or. LIX,3–8; küln. 5. és 43–44; továbbá 9–10. és 27 sq. – Az itt felsorolt helyek értelmezéséhez ld. KAPPARIS (1999), 179 sk; 182–184 skk; 223–224 sk. Az utóbbihoz, egy konkrét példával l. Ps.-Demosth. or. LIX, 43. Ahogy a beszédből megtudjuk, Stephanos egy volt azok közül, „akik szónoki emelvény körül lármáznak, pénz reményében emelnek vádat (graphé), vagy tesznek feljelentést (phasis), és mások törvényjavaslataihoz (gnómai) adják nevüket.” (Ps.Demosth. or. LIX, 43; Sípos Flórián fordítása). Görögül: (U gar pó én rhétór [sc. Stephanos], alla eti sykophantés ['Ugyanis nem szónok volt, hanem egy azon feljelentők közül, akik') tón paraboóntón para to béma kai graphomenón misthu kai phainontón kai epigraphomenón tais allotriais gnómais. – A „hivatásszerű feljelentő” (sykophantés) által gyakorolt mesterség sajátos vonásaihoz újabban ld. RUBINSTEIN (2000), 198–212; vö. KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 19: „Um die Athener [...] zur Anklageerhebung zu ermuntern, wurden zum Teil Belohnungen ausgesetzt, wodurch freilich auch böswillige und schikanöse Klagen gefördert wurden. Zahlreiche quasi professionelle Ankläger, die sogenannten Sykophanten, trachteten aus Anklagen ihren Gewinn zu ziehen oder erpreßten ihre Opfer mit der Drohung, eine Klage zu erheben. Vor Gericht denunzierten die Angeklagten daher die Kläger vielfach als Sykophanten.“ [Azaz: „Hogy az athénieket felbátorítsák a vádemelésre, anyagi ellenszolgáltatást helyeztek kilátásba. Ezáltal persze a rosszakaratú és a joggal visszaélő vádak előterjesztését is támogatták. Számos, úgyszólván hivatásos vádló, úgynevezett sykophanta arra törekedett, hogy hasznot húzzon a vádemelésből, vagy beperléssel fenyegetve zsarolták áldozataikat. A bíróság előtt a vádlottak ezért többnyire hivatásos feljelentőként (sykophanta) állították be vádlóikat.”] Még Kr. e. 369-ben történt pervesztése következményeként nem vehette igénybe a vád Xenokleidés, a költő tanúvallomását, pedig az egykor maga is Neaira szeretői közé tartozott. Xenokleidés, a költő, aki – tisztes megélhetése alapjául – akkoriban vásárolta meg a gabona-behozatalra és gabona-kivitelre kivetett kétszázalékos adó beszedésének jogát, Kr. e. 369-ben a népgyűlésen szembeszállt azzal a politikai javaslattal, amely (a kiemelkedő képességű thébaii hadvezértől, Epameinóndastól erősen szorongatott) Spárta megsegítését szorgalmazta. A javaslatot benyújtó politikus, az Aphidnai démosból való Kallistratos javaslata védelmében megvásárolta Stephanos, a hivatásszerű feljelentő szolgálatait, aki – fondorlatos módon és koholt vádakkal – közvádas pert indított Kallistratos ellenjavaslattal élő politikai ellenfelével, Xenokleidésszel szemben. Miután a katonai szolgálat megtagadásával vádolva (graphé astrateias) elmarasztalták, Xenokleidés atimos lett, vagyis jogilag olyan személlyé vált, aki elvesztette aktív politikai értelemben vett polgárjogát. – Mindezekhez ld. KAPPARIS (1999),

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

83

Stephanos a sykophantés alkalmi, ám jól jövedelmező tevékenysége mellett zömmel Neaira prostitúcióval szerzett jövedelméből élt.105 Utóbbihoz kapcsolódva tüntethette fel törvényes feleségeként Neairát. Stephanos ezt azért tette – ugyancsak Apollodóros állítása szerint –, hogy később megzsarolhassa kvázi feleségének szeretőit. Azzal fenyegette meg őket, hogy házasságtörésért törvényszék elé kell állniuk. Mivel az athéni törvények igen szigorú büntetéssel sújtották a házasságtörésben vétkes csábítót, a tudatosan megrendezett színjáték során rajtakapott férfiak inkább fizettek azért, hogy az állítólagos férj várható vádemelésétől megszabadulhassanak.106

105 106

222–224. és újabban Barbara HOCHSCHULZ: Kallistratos von Aphidnai. Untersuchungen zu seiner politischen Biographie (Quellen und Forschungen zur antiken Welt; Bd. 51), Herbert Utz Verlag, München 2007, 128–130; vö. még 130. és 214 sk. – [2] Itt jegyezném meg, hogy a klasszikus, majd a hellénisztikus kori Athénban a „becsülete elvesztésével” (atimiával) sújtott személy (atimos) addig nem vehetett részt a közügyekben, míg meg nem fizette az állam felé fennálló tartozását. Ez pedig aligha volt lehetséges, mivel az atimosra kirótt pénzbüntetés szokásos összege meghaladta a graphé paranomón-perben elmarasztalt személy összvagyonát. Xenokleidés így atimos maradt. Ez – többek között – azt jelentette, hogy nem jelenhetett meg a népgyűlésen, vagy vádlóként, de még a vád tanújaként sem léphetett fel az athéni bíróság előtt: vö. Ps.-Demosth. or. LIX,26. Mai jogi terminológiával élve: Xenokleidést eltiltották a közügyektől. – [3] Míg korábban az atimia fogalma teljes jogvesztéssel járt (az archaikus kor végéig az atimost bárki büntetlenül megölhette), a klasszikus kor kezdetétől fogva az atimoi magánjogilag már teljes értékűnek számított. Megölésüket gyilkosságként büntették, és megőrizhették vagyonukat is. Megmaradt jogaik védelmét azonban jelentős mértékben megnehezítette az a körülmény, hogy „a becsületét vesztett polgár” nem léphetett fel vádlóként az athéni esküdtbíróság előtt. Sokan, persze a tehetősebbek közül, annyira elviselhetetlennek tartották ezt a helyzetet, hogy inkább önkéntes számkivetésbe vonultak. (Hosszabb időre így tett Xenokleidés is.) Azt az atimost, aki figyelmen kívül hagyta az aktív polgárjogának gyakorlására vonatkozó tilalmat, az athéni törvények letartóztatással és halálbüntetéssel fenyegették. – A fentiek egészéhez ld. küln. RE II,2 (1896), 2101.has. 18. – 2104.h. 45 (s.v. atimia; Th. THALHEIM); vö. még HARRISON, The Law of Athens II (1971), 169–176; továbbá MacDOWELL, The Law in Classical Athens (1986), 73–75 (V: Personal Status; Outlawry and disfranchisement ['Atimia']); továbbá BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986), 226. és KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 16; 21. Így Ps.-Demosth. or. LIX,39; vö. 67. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,41. és 72. – Az akkori görög felfogás szerint a feleség által elkövetett házasságtörés (moicheia) esetén nem csupán a férjet érte becsületében sérelem, hanem az egész család becsületét sértették meg. A házasságtörés büntetési tétele is ennek megfelelően alakult. Drakón törvénye értelmében tettenérés esetén a férj akár meg is ölhette felesége szeretőjét: Lys. I,30. és XIII,66. Solón már enyhített ezen a büntetési tételen. Ettől kezdve a férj már tettenérés esetén sem ölhette meg a házasságtörésben vétkes csábítót (moichos), ám szabadon bántalmazhatta: vö. Ps.-Demosth. or. LIX,66., ill. 87. és némileg távolabbról Lys. I,37 sqq. Újabban ld. ehhez Ulrich MANTHE: Die Tötung des Ehebrechers. In: BURKHARD–V. UNGERN-STERNBERG, Pro-

84

Szlávik Gábor Tibor

(III.7.) Bár Neairát idézték a törvényszék elé, valójában a vele együtt élő Stephanos volt a vádlott.107 (Theomnéstos, majd Apollodóros nyíltan ki is mondja, hogy azért vádolta be Neairát, hogy bosszút állhasson régi ellenségén, a hetéra szerelmi szolgáltatásaiból és azok anyagi hasznából egyaránt részesülő hivatásos feljelentőn, Stephanoson.108 Neaira lánya vagy vélelmezett leánya, Phanó szinte csak mellékesen lett Apollodóros bosszúvágyának áldozatává.109) A vádlók Stephanost akarták tönkretenni, ám mégis Neaira ellen nyújtották be a vádat.110 Elképzelhető, hogy mindez azért történt így, mert a hetéra elleni pert egyfajta próbapernek szánták. Theomnéstos és társvádlója, a szándékosan háttérben maradó Apollodóros most „készítették elő a terepet” egy másik – későbbre tervezett – vádeljáráshoz. Vagyis a Neaira ellen indított perben még mintegy csak „tesz-

107 108

109

110

zesse (2000), 219–233; 220–222 (II: Ehebruch und Selbstjustiz); további irodalmi hivatkozásokkal (284. = a 222. o. 11. sz. jegyzete); továbbá KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004), 39–42 (III.5.a: Ehebruch); Steven JOHNSTONE: Apology for the Manuscript of Demosthenes 59.67, AJPh 123,2 (2002), 229–256. és PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013), 102 skk. Változatlanul így látja ezt az újabb kutatás is: MacDOWELL, Demosthenes (2009), 121. Ld. küln. ehhez Ps.-Demosth. or. LIX,1; 12; 15., ill. 126; továbbá, újabb öszegzésben, CAREY, Trials (1997), 180–181 skk. és MacDOWELL, Demosthenes (2009), 121–122 sk. Munkája egyik alfejezetének elején egy – az ókori görög jog történetével régebb óta foglalkozó – amerikai kutatónő, Debra Hamel világosan ki is mondja ezt: „Sich an Stephanos zu rächen, war genau das, was – laut Theomnestos – er und Apollodoros mit der Anklageerhebung gegen Neaira vorhatten.“ [Azaz: „Theomnéstos szerint pontosan az volt szándéka a Neaira elleni vádemeléssel, ahogy ez volt Apollodóros szándéka is, hogy bosszút álljanak Stephanoson.”]. In: HAMEL (2003), 143 (III: Die Gerichtsverhandlung und ihre Vorgeschichte [131 skk.]; Vergeltung im Gerichtssaal [143–148.]). – Itt mondanám el, hogy Apollodóros és Stephanos ellenségeskedése régi keletű volt, még a Kr. e. 348-as évre nyúlik vissza. Stephanos ekkor, makedónpárti politikusok megbízásából, „törvényességi óvással” (graphé paranomón) élt, és eltöröltette Apollodóros törvénnyé lett törvényjavaslatát. Stephanos mindezt azzal tetézte, hogy a graphé paranomón-eljárás végéhez kapcsolódó agón timétos során (ld. ehhez a 32. sz. jegyzetet) irreálisan magas pénzbüntetést javasolt: tizenöt talantont! Amennyiben a bírák ezt elfogadják, úgy Stephanos végleg tönkretette volna az ekkora összeg megfizetésére képtelen Apollodórost: l. Ps.-Demosth. or. LIX,4–7 sq; vö. ehhez KAPPARIS (1999), 29. és SÍPOS (2006), 72 sk. Két évvel később, Kr. e. 346-ban Stephanos gyilkosság – koholt – vádjával állítatta bíróság elé, és próbálta elítéltetni Apollodórost: l. Ps.-Demosth. or. LIX,9–10; vö. ehhez KAPPARIS (1999), 29. és 184–189; továbbá SÍPOS (2006), 73. Neaira lányának, a kétszeresen is elvált Phanónak perbeli szerepéhez, ill. a Phanóval szemben felhozott vádakhoz részletesebben ld. küln. KAPPARIS (1993), 34–39. Így látta ezt már a korábbi kutatás is. Ld. pl. KENNEDY: The Rhetoric of Advocacy in Greece and Rome, AJPh 89,4 (1968), 424: “In the speech Against Neaera (Demosthenes LIX) Apollodorus, the advocate, is at least as much involved in the case as his brother-in-law, Theomnestus, who brought an action which moreover is really not directed against Neaera but is an attempt to get vengeance from her advocate, Stephanus”.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

85

telték” a bíróság és Stephanos reakcióit.111 Az itt szerzett tapasztalatokat azután a vádlók felhasználhatták arra, hogy ezúttal teljesen tönkretegyék és véglegesen kiiktassák a közéletből gyűlölt ellenségüket.112 (III.8.) Az athéni törvények nem tették lehetővé, hogy Neaira maga védekezhessen. Nő volt, és ráadásul idegen. Törvényes képviselőjeként (kyrios, illetve prostatés) ezért Stephanos járt el helyette.113 Stephanos persze magát is védte. Ha bebizonyosodik, hogy polgárként házasságban él egy idegen nővel,114 úgy büntetésképpen ezer drachmát kell fizetnie (Ps.Demosth. or. LIX,16.).115 Amennyiben a bírságot nem tudja megfizetni, megfosztják politikai jogaitól.116 III.9.: A VÉDŐBESZÉD Stephanos védőbeszéde nem maradt ránk. Lényege azonban az egyik vádbeszéd alapján rekonstruálható. Stephanos azzal védekezett Apollodóros vádjaival szemben, hogy Neiara nem a felesége, hanem csak prostituáltként dolgozó élettársa volt, Phanót pedig nem Neaira szülte, hanem az Stephanos volt feleségétől, egy athéni polgárnőtől származott.117 Ahogy újabban rámutattak, amennyiben Stephanosnak ezt sikerült bizonyítania, úgy Apollodóros vádjai megdőltek, Stephanos és Neaira pedig tisztázta magát az ellenük felhozott vádak alól.118 111 112

113

114

115

116

117

118

Ezzel a felvetéssel él SÍPOS (2006), 89. Aki egyben – vélhetően – politikai ellenfelük is volt! Így MACURDY, AJPh LXIII,3 (1942), 257–271; küln. 257; 265. és TREVETT, Apollodoros (1992), 149 sk. – A fenti feltevésekhez részletesebben ld. KAPPARIS (1999), 28–31 (Ch. 3.2: The background of the prosecution of Neaira. In: Introduction; The prosecution and trial of Neaira). Ps.-Demosth. or. LIX,52: kyrios. – Az athéni bíróság előtt a metoikosok vagy a felszabadított rabszolgák nevében eljáró törvényes képviselő, a prostatés az athéni perrendtartásban betöltött szerepéhez ld. HARRISON, The Law of Athens I (1968), 342 (General Index: prostatés). A Stephanos ellen felhozott legfőbb vádként Apollodóros is erre hivatkozik. A beszéd legvégén a társvádló, a magát most előtérbe helyező Apollodóros azt mondja, hogy azért indított pert Neiaira ellen, mert az „idegen nő létére athéni polgárral élt házasságban” (Ps.-Demosth. or. LIX,126; Kató Péter fordítása.) Görögül: xené usan astói synoikein. Vö. ehhez KAPPARIS (1999), 198–206; küln. 203 skk. – A fentiek egészéhez, világos és többnyire jónak, esetenként pedig igen jónak mondható összegzésben ld. HAMEL (2003), 59–130 (II: Stephanos und die Kinder). Ezen belül ld. küln. 77–91 (Stephanos, Ernährer und Herr); továbbá 110– (Hausgäste und Ehemänner). Azt az adóst, aki nem tudta rendezni az állammal szemben fennálló tartozását, mint mondtuk, atimiával lehetett sújtani. Ehhez, illetve ennek jogi következményeihez ld. fentebb a 32. sz. jegyzet második felét, valamint a 104. sz. jegyzet 2. és 3 szakaszait. Ps.-Demosth. or. LIX,119; vö. ehhez BAKEWELL: Forbidding Marriage, CJ 104,2 (2008–2009), 101. Így BRODERSEN (2004), 31. és 33. Vö. még CAREY (1992), 12.

86

Szlávik Gábor Tibor

III.10–13.: A VÁDAK HITELESSÉGE, ILLETVE A VÁDLÓK ÁLTAL A VÁDLOTTRÓL KIALAKÍTOTT KÉP

A Neaira elleni beszéd egyik újabb magyarázója (részben a korábbi kutatási eredményekre támaszkodva) kétségbe vonja a Neaira, illetve a Stephanos esetében felhozott állítások egy jelentős részének hitelességét. Majd ehhez kapcsolódva sorra cáfolja az Apollodóros vádbeszéde során elhangzott vallomások bizonyító erejét.119 Ugyanakkor elismeri, hogy Apollodóros nagy hatással lehetett az esküdtekre. Vádlóként ügyesen használta fel az athéni polgároknak az idegenekkel és a rabszolgákkal, valamint a prostituáltakkal szemben megnyilvánuló előítéleteit.120 (Ennek szellemében tüntette fel alsó kategóriás prostituáltként, pornéként Neairát,121 és ezért

119

120

121

Ld. küln. KAPPARIS (1999), 2 sk (Introduction 1.2: Is the speech 'Against Neaira' a reliable source?); továbbá küln. 42–43. és 46–47. – [1] Kapparis itt először azt fejtegeti, hogy nem szabad kritika nélkül fogadnunk Apollodóros vádjait. Egyenként meg kell vizsgálnunk minden állítását, hiszen megesik, hogy Apollodóros nem mond igazat (p.3.). A perben felhasználható bizonyítékai is többnyire gyengék (p.42.). Ezért sajátos technikát kellett alkalmaznia. Apollodóros, ha gyengének érezte érveit, óvakodott a direkt bizonyítástól. Helyette a bírák előítéleteivel, érzéseivel és félelmeivel manipulált. Elsődlegesen azonban egyfajta kétfejű szörnyet formált Neaira és Phanó alakjaiból (p.42.). – [2] A görög származású angol–amerikai kutató később határozottan állítja, hogy Apollodóros, ill. Theomnéstos Neairával szemben felhozott vádjai nem bírnak különösebb megalapozottsággal. Majd rámutat arra is, hogy a vádlók alapvető célja gyűlölt ellenségük, Stephanos minél rosszabb színben történő feltüntetése volt. Ezt el is érték, ám ezzel alapvető hibát követtek el, ami aligha segítette perük sikeres kimenetelét. Egy jól felépített védőbeszéd ugyanis könnyen megnyerhette az esküdtek rokonszenvét a vádlott iránt, aki előbb Phrynion, az athéni aranyifjú durva bánásmódjának és megalázó kedvteléseinek volt kiszolgáltatva, majd Stephanos eltartójává és testi vágyainak kényszerű kiszolgálójává lett. Így KAPPARIS (1999), 46–47. – A fentiek egészéhez ld. még SÍPOS (2006), 80. és 84–89 skk. – [3] Újabban Phanó esetében is az Apollodórostól előterjesztett bizonyítékok tökéletlen voltát próbálják bizonyítani: ld. David NOY: Neaera' Daughter: A Case of Anthenian Identity Theft?, CQ 59,2 (2009), 398–410; 410. Vö. Ps.-Demosth. or. LIX,13; 16 sq; 28; 43; 49; 62; 64; 72 sk; 126 (idegenek); 28; 49; 62; (rabszolgák és felszabadított rabszolgák); 49; 107–111; 112–114; 118 (hetairák és más prostituáltak); továbbá KAPPARIS (1999), 31 skk. és 41 sk., ill. GLAZEBROOK, The Bad Girls of Athens (2005), 130; 135; vö. 125 skk. és 130 skk. – Az athéniak az idegenekkel kapcsolatos nézeteihez, ill. az idegen fogalmához kapcsolódó, általánosságban vett felfogásához, újabb összegzésben, l. BLOK, Citizenship in Classical Athens (2017), 249–279 (6: Athenians and others). Így GLAZEBROOK, The Bad Girls of Athens (2005), 125. és 126; vö. még uo. 126–130 (Hetaira as Constructed Image). További adalékokkal ld. még ehhez Jess MINER: Concubine, Whore: Apollodorus' Deliberate Use of Terms for Prostitutes, AJPh 124,1 (2003), 19–37. és küln. Allison GLAZEBROOK: The Making of a Prostitute – Apollodoros’s Portrait of Neaira, Arethusa 38,2 (2005), 161–187.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

87

hivatkozott a hetéra egykori rabszolga voltára. Azzal együtt, hogy – kisgyermekként – Apollodóros maga is egy rabszolga fia volt.122) (III.11.) Mit fognak válaszolni feleségüknek, lányuknak, édesanyjuknak, teszi fel a kérdést az esküdtbíráknak Apollodóros, ha otthonukba hazatérnek? Mit mondanak majd nekik, ha felmentik Neairát? Ha athéni polgárnak nyilvánítanak egy olyan nőt, „akiről közismert, hogy három lyukkal űzve mesterségét bejárta az egész világot” (Ps.-Demosth. or. LIX,108.).123 A mesterségbeli tudásukra büszke athéni kézművesek előtt ez alkalmas érv lehetett arra, hogy felkeltse ellenszenvüket a vádlott iránt. A jobbára kézműves munkából élő esküdtek ugyanis évek hosszú során át tartó fáradozással szerezték meg a hatékony munkavégzésükhöz szükséges szakmai tapasztalatot. Ám keresetük mégis messze alatta maradt annak az összegnek, amelyet egy-egy nevesebb hetéra keresett. Apollodóros, a vádló azonban nemcsak az athéni férfiak előítéleteit használja fel peres ügye sikerének előmozdítására. Egyidejűleg arra is törekszik, hogy a személyes veszélyeztetettség érzését is felkeltse az esküdtszéket alkotó férfiakban.124 Ezek, szabály szerint, túljárnak harmincadik életévükön, tehát már valószínűleg családapák.125 Így nyilván hallgatnak az afféle érvekre, hogy fiaikkal hetérák köthetnek majd házasságot, lányaik pedig prostitúcióra kényszerülhetnek (Ps.Demosth. or. LIX,110–113 sq.).126 A vádlók érvelésében a hetéra névszó esetenként az idegen, a metoikos fogalmának az értelmében áll. Theomnéstos, majd Apollodóros vádbeszédének ebben a részében nyilván azt a félelmet igyekszik felkelteni hallgatóiban, hogy ha éppen nem hetérák kötnek házasságot fiaikkal, akkor majd metoikos-jogállású idegen nők. Egyes kutatók szerint a pseudo-démosthenési or. LIX. 16. kaputjában említett törvény is azt célozta, hogy megállítsa az olyan idegenek integrálódását az athéni

122

123

124

125 126

Vö. HAMEL (2004), 179. – Ahogy korábban már említettem, a Kr. e. 394-ben született Apollodóros apjával, Pasiónnal együtt, nagy valószínűséggel Kr. e. 386-ban kaphatta meg az athéni polgárjogot (l. KAPPARIS /1999/, 45. és küln. 169.). Görögül: eita tén toiautén kai periphanós egnósmenén hypo pantón [apo tón trión prypématón; inseruit Blass] gés periodon eirgasmenén pséphieisthe astén einai. – Vö. ehhez BRODERSEN (2004), 31. és küln. 133. Többek között a fentebb említett példákat hozza fel egy magyar kutató is, a nemzetközi irodalom korábbi eredményei nyomán: SÍPOS (2006), 83 sk. és 90. Vö. Aristot. Ath. pol. 24,3. és 62,1 sq. Hasonló váddal élt már Apollodóros synégorosa, Theomnéstos is: Ps.-Demosth. or. LIX,13; vö. ehhez NÉMETH (2006), 111. Néhány további szemponttal l. még JUST, Women in Athenian Law and Life (1991), 12 sk. – Magához a hivatkozott helyhez, közelebbről a pseudo-démosthenési or. LIX. 110; 111–113. kaputjaihoz ld. pl. JUST, Women in Athenian Law and Life (1991), 29 sk. és BLOK, Citizenship in Classical Athens (2017), 217.

88

Szlávik Gábor Tibor

társadalomba, akik csalárd módon, az arra való jogosultság nélkül megkötött házasság révén lettek Athén polgáraivá.127 (III.12.) Egészében véve elmondhatjuk, hogy a vádlók igen ügyesen jártak el. Akkor is, ha az általuk hangoztatott állítások egy részének bizonyíthatósága pusztán csak szóbeszéden alapult. Az athéni perrendtartás azonban megengedte a szóbeszéden alapuló vádak alkalmazását.128 Így sokáig a vádlók által kialakított kép határozta meg a vádlott karakterét. Horatius, akkoriban még, mint a Köztársaság korának legvégén alkotó római költő, a hűtlen szerető megtestesülését látja Neairában (epod. XV,11 ).129 Az Apollodóros által alkotott portré két másik eleme, az athéni polgárok tisztes világába

127

128

129

Így KAPPARIS (1999), 205: „to stop the pretence of legitimate marriage and the fraudulent integration of aliens into the citizen body through this pretence“. Vö. még i. m. 198–206. Hasonlóan vélekedik erről a görög–amerikai kutató egy később íródott tanulmányában is: KAPPARIS, RIDA LII (2005), 78: „the law on the basis of which this case came to court is quoted by Apollodoros in section 16 of the speech, and this clearly is not the law on graphe xenias. I have argued elsewhere that this law and the one quoted in section 52 of the same speech are extracts from legislation introduced in the 380's in order to curb immigration violations by means of pretence of marriage to a citizen“. (A kiemelések tőlem – Sz. G.) Újabban ld. még ehhez BAKEWELL: Forbidding Marriage, CJ 104,2 (2008–2009), 97 sk. és küln. 101. – A Ps.-Demosth. or. LIX,16. kaputjában idézett törvény egy, mint fentebb már mondtuk, vélhetően nem graphé xenias-törvény (így KAPPARIS, RIDA LII [2005], 78.) nagy valószínűséggel autentikus voltához (“the law cited at Neaira 16 is likely genuine”), ill. az azt megkérdőjelező korábbi nézetekhez ld. BAKEWELL: Forbidding Marriage, CJ 104,2 (2008–2009), 99., ill. l. még uo. a 99. lapon a 13. sz. jegyzetet. Érvelésük során a vádlók arra törekedtek, hogy a lehető legkedvezőtlenebb színben tüntessék fel perbeli ellenfeleiket. Így olyan bizonyítékokat is felhasználtak velük szemben az athéni esküdtbíróság előtt, amelyek ma inkább rágalomnak minősülnének. Valóságon alapuló ténynek már csak azért sem mondhatnánk ezeket, mert az effajta vádak bizonyíthatósága pusztán a szóbeszéden alapult. A törvényszéki szónokok azonban kedvelték az effajta fogásokat. Bár rágalomszerű vádjaik inkább csak vádaskodások voltak, sokszor így is alkalmasnak bizonyultak arra, hogy befolyásolhassák az esküdtbíróság tagjait. – Számos példával (főként az ún. alexandreiai kanóntól a tíz legkiválóbb attikai szónok közé sorolt szerző: Lysias és Isaios, valamint Aiskhynés, Démosthenés és Deinarchos törvényszéki beszédeiből felhozott példákkal) ld. ehhez Virginia HUNTER: Gossip and the Politics of Reputation in Classical Athens, Phoenix, 44,4 (1990), 299–325; ezen belül l. küln. 307–311 (Gossip in the Athenian Lawsuits); továbbá 311–316. (Gossip and the Citizen) és 316–321 (Gossip and Women). A felhasznált auktorhelyek listaszerű felsorolása Hunter cikkének végén található: i. m. 324 sk (Appendix). Inkább általános érvényű megállapítások körére szorítkozva l. még ehhez OBER, Mass and Elite (1989), 148–151 (III.E.5: Rumor /Pheme/). Részletesebben ld. ehhez a 49. sz. jegyzetet. – Az Epódoszok könyvének tizenhét költeménye – mai tudásunk szerint – a Kr. e. 42/41 és a Kr. e. 30 közötti időszakban keletkezett.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

89

magát becsempésző luxusprostituált,130 és a mesterségének gyakorlása közben gyermekei útját is egyengető örömlány képe még a múlt század utolsó harmadában tevékenykedő kutatóknál is megjelenik. (III.13.) Utóbbi esetben markáns túlzásoktól sem mentes ez a portré. Van, aki a három gyermekét, köztük Phanót egyedül felnevelő hetéra (ld. Ps.-Demosth. or. LIX,38; vö. 42; 50–51; 121. és 124.)131 képét vetíti elénk.132 Az újabb kutatás azonban mind egyértelműbben afelé hajlik, hogy ez képtelenség. Neaira aligha kockáztathatott meg több, egymást követő terhességet, majd szülést és a gyermekágyas léttől meghatározott időszakot. Főként nem tehette meg ezt Kr. e. 373–372 között, amikor még önállóan tevékenykedő hetéraként élt Megarában.133 A gyermekeknek, legalábbis a fiúgyermekeknek, így valóban Stephanos elhalt feleségétől kellett származnia.134 Ha igen, úgy őket kisgyermekkoruktól fogva előbb az özveggyé lett Stephanos, majd Stephanos és az anyafigurává lett hetéra, Neaira nevelte fel. Elképzelhető az is, hogy – Apollodóros állításával ellentétben135 130

131

132

133 134

135

Ld. ehhez Albin LESKY: Geschichte der griechischen Literatur, dtv [Deutscher Taschenbuch Verlag]; dtv wissenschaft, München 1993 (19713 = dritte neu bearbeitete und erweiterte Auflage), 671: „(Neaira) [...] eine ehemalige Hetäre, die ein politischer Abenteurer schlimmster Sorte mitsamt ihrer Tochter in die bürgerliche Welt Athens eingeschmuggelt hatte“. [Azaz: „(Neaira) [...] az egykori hetéra, akit egy rosszfajta politikai kalandor (a nő) lányával együtt, becsempészett Athén polgári világába”.] Vö. még Ps.-Demosth. or. LIX,67; 69; 81–83; 110; 121; 124; továbbá 52; 54; 55 sq; 61; 84; 117 (Phanó Neaira lányként történő bemutatása). Így POMEROY, Women (19952), 91: “Neaira [...] managed to raise three children”. Talán nem véletlenül egy amerikai kutatónő, Sarah B. Pomeroy írja ezt, aki – mint ismeretes – az 1970-es évek derekára az angolszász világon belül az ókortudományt is elérő gender-elmélet egyik megalapozója lett. Pomeroy először 1975-ben megjelent, majd azóta már több mint tíz kiadást megért munkájának (Godnesses, Whores, Wives, and Slaves – Women in Classical Antiquity) olvasói előtt a klasszikus, majd különösen a hellénisztikus kori hetaira alakján át az öntudatos, magát egyedül is eltartani képes, független nő – hamis – képe tárul elénk. Így BRODERSEN (2004), 33 sk., majd hasonlóképpen NÉMETH (2006), 103. Vádbeszéde végén Apollodóros is nyomatékkal említi, ám egyben el is utasítja ezt a lehetőséget: Ps.-Demosth. or. LIX,124; vö. 51. Mindezt azonban meggyőződéssel állítja KAPPARIS (1999), 42: “As far as the children are concerned, I am convinced that they were the children of Stephanos from a citizen woman, and that the allegations against their status were nothing more than fiction, founded upon rumours and malicious gossip.” (A kiemelés tőlem – Sz. G.). Hasonlóképpen vélekedik erről utóbb BRODERSEN (2004), 34. Az utóbbira való hivatkozással, és a fentiek – kritikai – öszszegzésével l. még NÉMETH (2006), 103. – Phanó származásával és a peren belüli (igencsak tendenciózusnak tűnő) beállításával kapcsolatban már korábban, Kapparis kommentáros szövegkiadásának megjelenése előtt is felmerültek bizonyos kétségek. Néhány egyéni meglátásával kiegészítve, mindezeknek jó összegzését adja PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994), 207–209 (The Plot Thickens: Who is Phano?). Ld. küln. Ps.-Demosth. or. LIX,52; vö. ehhez PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994), 207 sk.

90

Szlávik Gábor Tibor

– Phanónak, a kislánynak, Neaira pusztán csak nevelőanyja volt. Később azonban szoros kapcsolatba került vele,136 ahogy a másik két fiúgyermekkel is. Ekkortól, de talán kezdettől fogva, mindhármukról úgy gondoskodott, mintha a saját gyerekei lettek volna.137 III.14.: A PER VÉGKIMENETELE A per végkimeneteléről nem tudunk. Így nem tudhatjuk, mi lett a rabszolgasorból csak nehezen szabadult Neaira további sorsa. Arról sem bírunk tudomással, hogy a pert követően miként alakult a két régi ellenség, a Neaira perében egymással még vádlóként, illetve védőként szemben álló Apollodóros és Stephanos élete. Így azt sem tudjuk, hogy bekövetkezett-e egy újabb perbeli összecsapás közöttük, ahol is Apollodóros újra vádlóként, Stephanos azonban már ténylegesen is vádlottként állt az athéni törvényszék előtt. A ránk hagyományozódott forrásokban, Neaira perét követően, többé már egyikük nevével sem találkozunk.138 III.15.: A VÁDLOTT PORTRÉJA A LEGÚJABB KUTATÁSBAN Az írásom bevezető részében említett szöveg-újraértelmezési törekvések egyik eredményeként a pseudo-démosthenési or. LIX. korosodó139 főszereplőjéről kialakított korábbi kép alapvetően megváltozott. A mai kutatás már nem egy botrányos esetek sorával terhelt hetéra-karriert felépítő volt luxusprostituáltat lát az athéni törvényszék előtt védekezésre kényszerülő Neairában.140 Ma inkább áldozatnak látják őt, aki lányával,141 vagy nevelt lányával együtt két egymást gyűlölő férfi személyes és politikai konfliktusának áldozatává lett.142 136

137

138 139 140

141

142

Így KAPPARIS (1999), 42: “When Stephanos met Neaira the children would have been very small and living with their father. Since Neaira moved in, she became a mother figure, and at least the emotional bond between Neaira and Phano seems to have been very strong.” KAPPARIS (1999), 42: “Neaira contributed to the upbringing of these children in every way she could, and treated them as their own children”. Vö. HAMEL (2004), 179. Így KAPPARIS (1999), 1: “an ageing prostitute”. A korábban – így például a 130. sz. jegyzetben – mondottakon túl ld. még ehhez L. A. POST: Woman’s Place in Menander’s Athens, TAPhA LXXI (1940), 420–459; küln. 441. o. 51. sz. jegyzet és 445. o. 62. sz. jegyzet. KAPPARIS (1999), illetve BODERSEN (2004) munkáinak megjelenése előtt a kutatók egyértelműen Neaira lányának tartották Phanót. L. pl. OBER, Mass and Elite (1989), 277. és Virginia HUNTER: Gossip and the Politics of Reputation in Classical Athens, Phoenix, 44,4 (1990), 299–325; 318 sk. Hasonló felfogást alakított ki Neaira „áldozat voltáról” korábban egy magyar kutató is; főként Kapparis munkája nyomán. „Kora gyerekkora óta kizsákmányolták, rabszolgaként prostitúcióra kényszerítették és most nehezen megszerzett egzisztenciájától [...] is meg akarták fosztani egy politikai játszma részeként.” – érdemben ekként hangzik a Neaira peréről adott összegzés első fele. De érdemes idéznünk a folytatást is.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

91

Messze túllépve az adott terjedelmi korlátokon (amiért a szerkesztőnek ez úton is szeretném kifejezni hálás köszönetemet), ez alkalommal ennyit mondhattam el Neaira, a kitett gyermekből hetérává nevelt luxusprostituált graphé xenias-peréről. A perhez kapcsolódó további kérdésekkel – várakozásom szerint – egy későbbi tanulmányomban foglalkozom. RÖVIDÍTETT FORMÁBAN KÖZÖLT ÓKORI SZERZŐK Aristot. Ath. pol. – Aristotelés, Athénaión politeia [‛Az athéni állam’] Aristot. rhet. – Aristotelés, Techné Rhétoriké [‛Rhétorika’] Athen. – Athénaios, Deipnosophistai [‛Lakomázó bölcsek’] Diod. – Diodoros Siculus (Diodóros Sikeliótés), Bibliothéké [Könyvtár] = Szicíliai Diodóros, ‛Egyetemes történelem’ Gell. Noct. Att. – Aulus Gellius, Noctes atticae [‛Attikai éjszakák’] Horat. epod. – Epodon Q. Horatii Flacci Liber [Q. Horatius Flaccus, ‛Epódoszok könyve’] Lys. – Lysias

„Ma már igazságérzetünk azt diktálja, hogy bűnösnek inkább a futtatóit tartsuk, vagy a társadalmat, ami [sic!] ezt lehetővé tette, és a törvényes keretet biztosította hozzá”: SÍPOS (2006), 92. Ha első olvasásra részben túlzónak is tűnik ez a megállapítás, lényegét tekintve igaz. Természetesen a vádlók szerepéről sem szabad megfeledkeznünk. Őket is komoly felelősség terheli Neaira további sorsának alakulásáért. Újabban, rövid öszszegzésben ld. ehhez Laura K. McCLURE: Introduction. In: Chr. A. FARAONE–L. K. McCLURE (eds.), Prostitutes and Courtesans in the Ancient World, The University of Wisconsin Press, Wisconsin 2005, 3–18; 12: “[...] speakers [ti. a vádlók] constructed and manipulated images of prostitutes in service of hidden social and political agendas”. Voltaképpen az Apollodóros és Stephanos között fennálló régi keletű, elsődlegesen politikai szempontoktól motivált ellenségeskedés pecsételte meg Neaira sorsát: vö. GLAZEBROOk, The Bad Girls of Athens (2005), 133: “This trial is the last of a series of disputes between Apollodorus and Stephanus, the motivation for which is political.” (A kiemelések tőlem – Sz. G.). Az utóbbi megállapításhoz ld. még uo. a 133. o. 21. sz. jegyzetét (= 137. o; a pseudo-démosthenési or. LIX. 6–11. kaputjaira való hivatkozással). – Graphé xenias-perét követően Neiaira sorsa vélhetően kedvezőtlen fordulatot vett. Ugyanis nagy valószínűséggel a hetérát elmarasztaló ítélet született a per során. Mindez azonban már egy későbbi, speciális vizsgálódás tárgyát képezi.

Szlávik Gábor Tibor

92

Plat. nom. – Platón, Nomoi/Leges [‛Törvények’] – A hivatkozásoknál ennek a görög nyelven íródott műnek a címét többnyire latin fordításban szokták idézni, ahogy a legtöbb görög szerző művének esetében is. Plat. politeia – Platón, Állam Plat. Prot. – Platón, Prótagoras Plin. Nat.hist. – Plinius maior, Naturalis historia [Idősebb Plinius: ‛Természetrajz’] Plut. Demosth. – Plutarchos, Démosthenés élete (‛A párhuzamos életrajzok’ / Bioi paralléloi c. mű részeként) Plut. mor. – Plutarchos, Moralia [Erkölcsi, filozófiai, állambölcseleti (etc.) témájú értekezések] Ps.-Demosth. – Pseudo-Démosthenés Ps.-Plut. X Orat. – Pseudo-Plutarchos, Vitae decem oratorum [‛A tíz (attikai) szónok élete’] Sen. epist. – Seneca minor, epistulae morales [‛Erkölcsi levelek’]

RÖVIDÍTETT FORMÁBAN KÖZÖLT FORRÁSKIADVÁNYOK, ILLETVE KÖNYVSOROZATOK ÉS PERIODIKÁK

AJPh – The American Journal of Philology. Baltimore, 1880. CA – Classical Antiquity. Berkeley, Los Angeles, 1968. CAH2 VI (1994) – The Cambridge Ancient History; Second Edition;143 Volume VI: The Fourth Century B. C. (Edited by D. M. LEVIS–John BOARDMAN–Simon HORNBLOVER–M. OSTWALD), Cambridge University Press, Cambridge, 1994 (20065). CJ – The Classical Journal (The Classical Association of the Middle West and South; United States and Canada). Chicago, 1905.

143

CAH2 – The Cambridge Ancient History; Second Edition, Cambridge University Press, Cambridge 1961–2005. Vö. CAH – The Cambridge Ancient History; First Edition, Cambridge University Press, Cambridge 1923–1939.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

93

ClPhil – Classical Philology. Chicago, 1906. CQ – The Classical Quarterly. Oxford, 1907. CR – The Classical Review (New Series). Oxford, 1887. DNP – Der Neue Pauly: Enzyklopädie der Antike; Hrsg. H. CANCIK–H. SCHNEIDER–M. LANDFESTER, Bde. I–XVI, Verlag J. B. Metzler, Stuttgart–Weimar 19962003. Supplementbände: I–VIII; 2004–2013. JHS – The Journal of Hellenic Studies, London 1880. JRS – The Journal of Roman Studies, London 1911. KlP – Der Kleine Pauly: Lexikon der Antike in fünf Bänden; hrsg. von Konrat Ziegler és Walther Sontheimer et alii, Deutscher Taschenbuch Verlag, München Stuttgart 19792 (1975; [1964–1975]). OCD3 (1996) – The Oxford Classical Dictionary. Third edition (eds. by S. HORNBLOWER–A. SPAWFORTH), Oxford University Press, Oxford–New York 1999 (19961). RE – A. F. PAULY–G. WISSOWA–W. KROLL et alii (hrsg.), Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft. Neue Bearbeitung, Stuttgart 1890–1978 (66 Halbbände, 15 Supplementbände); 1980 Register(band). RIDA – Revue internationale des droits de l’antiquité [3ème série]. Bruxelles 1954. TAPhA –Transactions and Proceedings of the American Philological Association. New York 1869. RÖVIDÍTETT FORMÁBAN HIVATKOZOTT IRODALOM BAKEWELL, Forbidding Marriage, CJ 104,2 (2008–2009) – Geoffrey BAKEWELL: Forbidding Marriage: Neaira 16 and Metic Spouses at Athens. The Classical Journal, 104, 2 (2008–2009), 97–109. BLEICKEN, Die athenische Demokratie (1986) – Jochen BLEICKEN: Die athenische Demokratie, Ferdinand Schöningh [Verlag] (UTB für Wissenschaft; UniTaschenbücher; Bd. 1330), Paderborn–München–Wien–Zürich, 1986.

94

Szlávik Gábor Tibor

BLOK, Citizenship in Classical Athens (2017) – Josine BLOK: Citizenship in Classical Athens, Cambridge University Press, Cambridge, 2017. BRODERSEN (2004) – Kai BRODERSEN: Antiphon, Gegen die Stiefmutter und Apollodoros, Gegen Neaira (Demosthenes 59); Frauen vor Gericht; Eingeleitet, herausgegeben und überersetzt von Kai Brodersen; (Texte zur Forschung; Bd. 84), Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 2004; küln. 29–34 (Kap. 3: Zur Rede gegen Neaira) és 53–145 (Apollodoros: Rede gegen Neaira /Demosthenes 59/; Griechisch und deutsch). BURKHARD–v. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000) – Leonhard BURKHARDT – Jürgen von UNGERN-STERNBERG (hrsg.): Große Prozesse im antiken Athen, Verlag C. H Beck, München, 2000. CAREY (1992) – Christopher CAREY: Greek Orators VI, Apollodorus against Neaira [Đemosthenes] 59 (Edited and translated by Carey Christopher), Aris & Phillips, Warminster, 1992.144 CAREY, Trials (1997) – Christopher CAREY: Trials from Classical Athens, Routledge [Publisher], London–New York 1997; küln. 180–233 (Ch. 5: Cases corcerning Citizenship; Case XV: [Demosthenes] 59 – against Neaira; 180–212.). COHEN, Athenian prostitution (2005) – Edward E. COHEN: Free and Unfree Sexual Work: An Economic Analysis of Athenian Prostitution. In: Christian A. FARAONE–Laura K. McCLURE (eds.): Prostitutes and Courtesans in the Ancient World. The University of Wisconsin Press, Wisconsin, 2005, 95–124. GLAZEBROOK, The Bad Girls of Athens (2005) – Allison GLAZEBROOK: The Bad Girls of Athens. The Image and Function of Hetairai in Judicial Oratory. In: Christian A. FARAONE–Laura K. McCLURE (eds.): Prostitutes and Courtesans in the Ancient World. The University of Wisconsin Press, Wisconsin, 2005, 125–138. GAGARIN, Speeches (2011) – Michael GAGARIN (ed.): Speeches from Athenian Law, University of Texas Press, Austin, 2011; küln. 144–182 (II: Demosthenes 59. Against Neaera, trans. Victor Bers). HAMEL (2004) – Debra HAMEL: Der Fall Neaira. Die wahre Geschichte einer Hetäre im antiken Griechenland. (Aus dem Englischen von Kai Brodersen), Primus Verlag, Darmstadt, 2004 (angol eredeti: Trying Neaira. The True Story of a

144

Rec. N. Fisher, Greece & Rome 40,2 (1993), 218–220; továbbá Edward M. HARRIS, CR [N. S.] 44,1 (1994), 21–23. és John BUCKLER: CJ 90,3 (1995), 323–325; 324 sk.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

95

Courtesan's Scandalous Life in Ancient Greece, Yale University Press, New Haven[–London] 2003145). HANSEN (1991) – Mogens Herman HANSEN: The Athenian Democracy in the Age of Demosthenes: Structure, Principles, and Ideology (Translated by B. J. Crook), University of Oklahoma Press, Norman 1991. HARRISON, The Law of Athens I (1968) – A[lick] R[obinson] W[alsham] HARRISON: The Law of Athens. Vol. I: Family and Property, Clarendon Press, Oxford, 1968.146 HARRISON, The Law of Athens II (1971) – A[lick] R[obinson] W[alsham]: The Law of Athens. Vol. II: Procedure, Clarendon Press, Oxford, 1971.147 JUST, Women in Athenian Law and Life (1991) – Roger JUST: Women in Athenian Law and Life, Routledge [Publisher], London–New York, 1991 (19891). KAPPARIS (1999) – Konstantinos A. KAPPARIS: Apollodorus ‛Against Neaira’ [D. 59]; Ed. with Introduction, Translation and Commentary by Konstantinos A. Kapparis (Untersuchungen zur antiken Literatur und Geschichte; Bd. 53), Walter de Gruyter: Berlin–New York 1999 (változatlan utánnyomásban: 2012).148 KAPPARIS, RIDA LII (2005) – Konstantinos KAPPARIS: Immigration and Citizenship Procedures in Athenian Law, Revue internationale des droits de l’antiquité LII (2005), 71–113. KENNEDY, The Rhetoric of Advocacy, AJPh 89,4 (1968) – George KENNEDY: The Rhetoric of Advocacy in Greece and Rome. The American Journal of Philology, 89, 4 (1968), 419–436; küln. 419–426. KRAUSE, Kriminalgeschichte der Antike (2004) – Jens-Uve KRAUSE: Kriminalgeschichte der Antike, Verlag C. H. Beck, München, 2004; ebből l. küln. 13–23. (II: Verfolgung und Ahndung von Straftaten) és (III: Kriminalität im klassischen Athen) és 24–43.

145 146 147

148

Rec. C. PATTERSON: CR 54,2 (2004), 312–314. Rec. G. E. M. STE. de CROIX: CR [N. S.] 20,3 (1970), 387–390. Rec. Thomas N. WINTER: American Classical Review 2,4 (1972), 182–183. és Ronald S. STROUD: The American Journal of Legal History 16,3 (1972), 288–290. Rec. E. M. HARRIS: CJ 96,4 (2001), 439–441. és Heinz-Werner NÖRENBERG, Gnomon Bd. 73. Heft 7 (2001), 617–618.

96

Szlávik Gábor Tibor

MACURDY, AJPh LXIII,3 (1942) – Grace H. MACURDY: Apollodorus and the Speech against Neaera (Pseudo-Dem. LIX). The American Journal of Philology, LXIII, 3 (1942), 257–271. MacDOWEL, The Law in Classical Athens (1986) – Douglas M[aurice] MacDOVEL: The Law in Classical Athens (Aspects of Greek and Roman Life), Cornell University Press, Ithaca, New York, 1986 (London 19781). MacDOWELL, Demosthenes (2009) – Douglas M[aurice] MacDOWELL: Demosthenes the Orator, Oxford University Press, Oxford, 2009. NÉMETH (2006) – NÉMETH György: A polgár, az idegen és az örömlány. In: NÉMETH György (szerk.): Apollodóros: vádbeszéd Neaira ellen. Egy athéni örömlány kalandos élete. Lectum Kiadó, Szeged, 2006, 97–119. OBER, Mass and Elite (1989) – Josiah OBER: Mass and Elite in Democratic Athens: Rhetoric, Ideology, and the Power of the People, Princeton Univerity Press, Princeton, 1989. PATTERSON, Public Ideology of the Athenian Family (1994) – Cynthia PATTERSON: The Case against Neaira and the Public Ideology of the Athenian Family. In: Alan L. BOEGEHOLD–Adele C. SCAFURO (eds.), Identity and Civic Ideology. John Hopkins University Press, Baltimorem, 1994, 199–216. PHILLIPS, The Law of Ancient Athens (2013) – David D. PHILIPPS: The Law of Ancient Athens (Law and Society in the Ancient World). The University of Michigan Press, Ann Arbor, 2013.149 POMEROY, Women (19952) – Sarah B. POMEROY: Godnesses, Whores, Wives, and Slaves – Women in Classical Antiquity; With a New Preface by the Author, Schocken Books, New York, 19952 (1975).150 RUBINSTEIN (2000) – Lene RUBINSTEIN: Litigation and Cooperation. Supporting Speakers in the Courts of Classical Athens, Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 2000.

149

150

Rec. K. KAPPARIS: Polis: The Journal for Ancient Greek Political Thought, 32,1 (2015), 245–247. Ue. német fordításban is: Sarah B. POMEROY: Frauenleben im klassischen Altertum, Alfred Kröner Verlag (Kröners Taschenausgabe; Bd. 461), Stuttgart 1985. – Az angol nyelvű változat recenziójához l. W. DEN BOER: Mnemosyne [Fourth Series] Vol. 29, Fasc. 3 (1976), 319–323.

Egy gyakori vád és egy jól ismert vádlott a Kr. e. IV. századi Athénban…

97

SÍPOS (2006) – SÍPOS Flórián: Utószó Apollodóros Neaira elleni vádbeszédéhez. In: NÉMETH György (szerk.): Apollodóros: vádbeszéd Neaira ellen. Egy athéni örömlány kalandos élete. Lectum Kiadó, Szeged, 2006, 65–96. THÜR, Gerichtswesen (2000) – Gerhard THÜR: Das Gerichtswesen Athens im 4. Jahrhundert v. Chr. In: BURKHARD–v. UNGERN-STERNBERG, Prozesse (2000), 30– 49. TODD, The Shape of Athenian Law (1993) – S[tephen] C. TODD: The Shape of Athenian Law, Clarendon Press, Oxford, 1993.151 TREVETT, CQ 40,2 (1990) – Jeremy TREVETT: History in [Demosthenes] 59. The Classical Quarterly, 40, 2 (1990), 407–420. TREVETT, Apollodoros (1992) – Jeremy TREVETT: Apollodoros: The son of Pasion, Oxford University Press (Oxford Classical Monographs), Oxford, 1992.152 WELWEI, Die griechische Polis (19982) – Karl-Wilhelm WELWEI: Die griechische Polis. Verfassungen und Gesellschaft in archaischer und klassischer Zeit. 2. durchgesehene und erweiterte Auflage, Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1998 (19831). EGYÉB RÖVIDÍTÉSEK Bd. – Band [kötet] Bde. – Bände [kötetek] c. – caput [fejezet; alfejezet – görög vagy latin nyelven íródott műben] Ch. – chapter [fejezet] frg. – fragmentum [töredék] ed. – edidit [a – görög vagy latin nyelvű – szöveget kiadta, illetve közölte] edd. – ediderunt [a – görög vagy latin nyelvű – szöveget kiadták, illetve közölték] ed. vagy edd. – edited by. A könyvet kiadta/kiadták, illetve a kötetet szerkesztette/szerkesztették et al. – et alius [és más; kiadvány szerkesztőtársának feltüntetésénél] 151 152

Rec. Edwin CARAWAN: AJPh 116,1 (1995),140–144. Rec. John BUCKLER: CJ 90, 3 (1995), 323–325; 323 sk.

98

Szlávik Gábor Tibor

et alii – [és mások; kiadvány szerkesztőtársainak vagy társszerzőinek feltüntetésénél] fasc. – fasciculus [füzet – valójában kisebb terjedelmű, egy-egy résztémát feldolgozó könyv; egy kiadványsorozaton belül. Vö. Heft.] has. – hasáb (könyvben; két függőleges részre osztott szedéstükör) Heft – [füzet – valójában kisebb terjedelmű, egy-egy résztémát feldolgozó könyv; egy kiadványsorozaton belül] hrsg. – herausgegeben von. A könyvet kiadták, illetve a kötetet szerkesztették Kap. – Kapitel [fejezet] lin. – linea vagy lineae. Itt: sor vagy többnyire sorok egy-egy – görög vagy latin nyelvű – feliraton N. F. – Neue Folge [új sorozat – folyóiratoknál] N. S. vagy NS – New Series [új sorozat – folyóiratoknál] or. – oratio [szónoki beszéd] sq. – et sequens [és a következő oldal/fejezet/sor; vö. sk.] sqq. – et sequentes [és a következő oldalak/fejezetek/sorok; vö. skk.] s.v. – sub voce [a megadott címszó alatt] Vol. – volume [kötet]

Life Enjoy

" Life is not a problem to be solved but a reality to be experienced! "

Get in touch

Social

© Copyright 2013 - 2019 TIXPDF.COM - All rights reserved.